Elérhetősége:
Mester u. 23.
E-mail: titkarsag@teleki-bp.sulinet.hu
Telefon: (1) 215-9254
Fax: (1) 215-9254
Története:
ISKOLÁNK RÖVID TÖRTÉNETE

A történeti visszapillantásnak, a megtett út értékelésének, minden intézmény életében nagy jelentősége van. Iskolánk, amely hosszú évek egyre sürgetőbb felújítási szándéka után végre a mai követelményeknek is megfelelő átalakításon ment keresztül, újjászületett. Újjászületett világos termeivel, tágas folyosóival, megújult modern felszerelésében, külső képében úgy, hogy mintegy 130 éves épület eredeti stílusjegyeit is igyekezett megőrizni. Ugyanakkor két évfordulóról is megemlékezünk: 90 éve került sor intézményünk közvetlen elődje, a Női Felső Kereskedelmi Iskola megnyitására, mely 75 éve vette fel Teleki Blankának, a magyar oktatásügy jeles alakjának nevét.

A XIX. Század második felében a gazdasági, társadalmi fejlődés eredményeként mind égetőbb szükséggé vált a nők bekapcsolódása a közéletbe, szellemi felzárkózása - bár ekkor még meglehetősen szűk szakmai skálán, - alkotó tevékenysége.

1897-ben az ipari kongresszuson fogalmazódott meg először, hogy be kell vezetni a férfiak képzése mellett a nők kereskedelmi szakoktatását is. Magánkezdeményezésre 1888-ban indult az első tanfolyam, mely viszonylag gyorsan kinőtte kereteit, s 1903-ban Budapesten már 7-re szaporodott a számuk. A főváros vezetése ugyanebben az évben elérkezettnek látta az időt, hogy kezelésébe vegye a nők kereskedelmi képzését, hiszen egyre inkább növekedet a kereskedelmi szakma iránt az érdeklődés.

Alapos előkészítő munka után 1911. augusztus 9-én hozta meg a székesfőváros tanácsa 80.729/1911.VII. számú határozatát a női felső kereskedelmi iskola megnyitásáról, s 1911. szeptember 12-én megkezdte működését három évfolyammal az intézmény. Az iskola megszervezője és első igazgatója dr. Bakács István volt, akinek 24 éves iskolavezetői munkája intézményünk fejlődésének meghatározó szakaszát jelentette.

Az első tanévben a 114 beiratkozott tanulóból 16-an érettségi vizsgát tettek. A tanulói létszám gyorsan növekedett: 1912/13-ban 229, 1913/14-ben pedig már 352 fő lett.

Az 1913-as esztendő abból a szempontból is kiemelkedő jelentőségű volt, hogy ekkor költözött iskolánk jelenlegi épületébe a Mester utca 23. szám alá. Az 1870-es években elemi iskolának készült épület kisebb átalakítás után fiú felső kereskedelmi iskola lett. A századforduló időszakában, a Mester utca szélesítésekor az eredetileg négyszögletes gyűrű formájú épület homlokzati részét levágták, s így alakult ki a jelenleg "U" alakja.

Mester-utcai Női felső kereskedelmi iskola

Néhány hónapos átmeneti időszakot követően 1946 februárjától Takaró Gyuláné dr. Gáll Beatrix nyert igazgatói kinevezést. A tanári kar az 1946/47-es tanévben 31 főre emelkedett a tanulói létszám 450 főre való növekedése eredményeként.

Az 1948-as esztendőtől kezdődő három évtized fehér folt maradt iskolánk történetében. Nem jelentek meg Értesítők, nem kerültek kiadásra évkönyvek, és szinte lehetetlen feldolgozni az intézmény életének eseményeit.

Az iskola 1956/66-ban Teleki Blanka Technikum és Szakközépiskola néven működött, s 1967-ben vette fel a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola elnevezést.

Iskolánk az 1995/96-os tanévtől jogot nyert gimnáziumi osztály indítására is, így neve Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnáziumra változott.

Az intézmény vezetése a következőképpen alakult.
1950-1696-ig Balassa Amália,
1969-1980-ig dr. Tátrai Ferenc,
1980-1981-ig Peregi Hedvig,
1981-1984-ig Kovács László,
1984-1986-ig Peregi Hedvig,
1986-1901-ig Rádulyné Varga Anikó,
1991- dr. Kirinóné Rajna Zsuzsanna

Az 1989-1990-es társadalmi fordulattal újabb igények, követelmények fogalmazódtak meg a közgazdasági szakképzéssel szemben. 1992-től informatikai és alkalmazott számítástechnikai képzés indult iskolánkban.

A Fővárosi Önkormányzat felmérte és megértett az épület teljes felújítását, bővítésének, új létesítmény építésének szükségességét. Így az 1603/1993. számú közgyűlési határozatában jóváhagyta a beruházást. A mintegy 450 millió forintos munka kivitelezése a Kaszab-Zádori Építész Iroda tervei alapján 1994 márciusában indult.

Iskolánk az átépítés előtt

Az építkezéssel együtt járó nehézségek próbatételt jelentettek a tantestület s a diákság számára is. Három osztály a Ferencvárosi Művelődési Ház bérelt termeiben rendkívül összezsúfoltan nyert elhelyezést. Szólássá vált a "Haller-járat".

1996-ban végre elkészült az iskola. A szép új külsőhöz az oktatás modernizálása is párosult, hogy az iskolából kikerülő diákok minél jobb eséllyel indulhassanak el pályájukra.
Névadónk:
ISKOLÁNK NÉVADÓJA: TELEKI BLANKA 1806-1862

Széchenyi István "honunk szebblelkű asszonyainak" ajánlotta első korszakos művét, a Hitelt. Tette ezt azért, mert önnön magyarrá válásában hitvesének tulajdonította a legfőbb érdemet, s azért is, mert okkal feltételezte, hogy magyar nyelvű, érzelmű anyák és feleségek példamutatását idegen erkölcsűvé vált férfiak sokasága fogja követni. Jól tudta, kiknek pártfogását kéri reformprogramjához a két magyar hazában: bizton számíthatott a Festetich, Andrássy, Eszterházy, Batthyány, Brunszvik, Hunyadi s nem utolsó sorban a Teleki család hölgytagjaira.

A Teleki kisasszonyok különösen lelkes párthíveknek ígérkeztek. Erre kötelezte őket a családi hagyomány, a protestánsokra jellemző elvhűség és gyakorlatiasság, no meg a máig is tán csak álmainkban élő transsilvanismus, minek hatására a XVI. század óta nemzetiségek és vallásfelekezetek éltek együtt a legteljesebb harmóniában a Maros és a Keleti-Kárpátok által határolt térségben. Lessing és Kazinczy egybehangzóan bizonyították, hogy az itteni szászok germánabbak voltak a német birodalom lakóinál, a magyarok és székelyek pedig különb magyarok voltak azoknál, akik a Királyhágón innen éltek. A döntő tényező azonban persze a XIX. század első felében már a Teleki családban is a "kor lelke szabadság".
TELEKI BLANKA

A Teleki család ősei, a Garázda nemzetség tagjai még Verecke híres útján érkeztek honszerző Árpád hadaival. Írásos források mellett erre vall osztatlan címerpajzsuk is, melyen totemállatuk, a lángoló csipkebokorból, tehát a honfoglalás bibliai jelképéből felnövő vadkecske látható. A zerge már arra a tájra utal, melyet a nemzetség birtokba vett, otthonának tekintett, s hazájaként védelmezett. Itt, Erdély földjén érdemelte ki Teleki Mihály (1634-1690) Apafi Mihálytól, az utolsó erdélyi fejedelemtől a kancellári címet, Lipót császártól a grófi rangot és az ősi címer ezzel együtt járó kibővítését. Ősapja lett a nemzetség hat családra bomló minden ija-fiának.

Vagyon- és rangszerzéséért súlyos árat fizetett: 1690. augusztus 21-én esett el a Törcsvári-szoros védelmében a porta előhadait vezérlő Thököly Imrével vívott zernyesti csatában. Utódaira azt a lelki kényszert hagyta, hogy a nemzet létét fenyegető megoldhatatlan helyzetekben nincs más választás, mint a halál. Nem véletlen, hogy példáját történelmünk válságos óráiban még két Teleki követte. Teleki László (1811-1861) Deákkal vitázva, a kiegyezés gondolatán őrlődve vetett véget életének. Teleki Pál (1879-1941) miniszterelnök, aki alkalmasint századunk legnagyobb magyar politikusa volt, szintén főbe lőtte magát azt követően, hogy a trianoni békediktátum revíziójára törekvő Magyarország a Bácska megszállásával újfent belépett a világhatalmak párharcába: a második világháborúba.

Tudósok, katonák, politikusok egész raja került ki a széki előnevet viselő grófi családból, melynek rekatolizáló tagjai a XIX. század elején elhagyták Erdélyt, s új birtokközpontot hoztak létre a Nógrád megyei Szirákon, míg a helyben maradtak Marosszék és Kővár vidéke közéletében jeleskedtek. A Telekiek sokrétű tevékenységét érzékeltetendő legalább néhány nevet, néhány példát fel kell idéznünk a magyar történelem és művelődés arany lapjairól. Teleki Mihály (1671-1720) apja példáját megtagadva Rákóczi tábornoka lett. Teleki Sámuel (1739-1822) és Teleki József (1790-1855) jeles tudósok voltak. Előbbi a marosvásárhelyi Teleki-tékát alapította meg, utóbbi nem érvén be egyik legmonumentálisabb történelmi forráskiadványunk, "A Hunyadiak kora" megszerkesztésével, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának alapjait fektette le. Teleki Ádám tábornok (1789-1851) a forradalmi Magyarország önvédelmi harcának első heteiben vállalkozott a Dél-Dunántúl védelmére Jellacic-tyal szemben. Igazi különc, s tán a család fekete báránya is volt a "vad gróf', Teleki Sándor (1821-1892). Táncsics Mihály tanítványaként egyenesen megvetette arisztokrata társait, szűrben és gubában járt, a népfelség elvét vallotta. Már húsz évesen fegyvert fogott a szentszövetségi elnyomás ellen, önkéntesként harcolt a spanyolországi karlista felkelésben. Liszt Ferenc társaságában barangolta be Itáliát, s mindenesetre ő volt az egyetlen gróf, akit Petőfi barátságára méltatott, sőt még szívességet is elfogadott tőle: a költő a kohói Teleki-kastélyban töltötte a mézesheteit Szendrey Júliával, itt írta egyebek között a "Szeptember végén"-t és a "Beszél a fákkal a bús őszi szél"-t. A szabadságharcot is együtt küzdötték végig Bem seregében. Az emigráció első évtizedét Jersey szigetén töltötte az úgyszintén száműzött Victor Hugo társaságában, majd 1858-ban csatlakozott Garibaldi vörösingeseihez. Teleki Sámuel (1845-1916) egyike volt a legnagyobb Afrika-kutatóknak. Ő fedezte fel a Rudolf és a Stefánia tavakat, valamint azt a kontinentális talapzatú vulkánt, amely a mai napig is az ő nevét viseli. A kortársak bámulatát viszont az a Teleki Domokos (1773-1798) vívta ki leginkább, aki a XVIII. század végén a fejébe vette, hogy beutazza egész Magyarországot azokon az úttalan utakon, melyeken Pestről Ungvárig három hétig ment a posta, s még a Budáról Győrbe induló utas sem mulasztotta el a végrendelkezést.

Ezt a genetikai örökséget hordozta, ebbe a szellemi és morális közegbe született bele Teleki Blanka. 1806. július 5-én látta meg a napvilágot Hosszúfalván. Apja Teleki Imre (1783-1849), anyja Brunszvik Karolina volt. Blanka és testvérei, a nála öt évvel fiatalabb Emma és az 1813-ban született Miksa sivár gyermekéveket töltöttek az isten háta mögötti családi birtokon. Különcködésre, magába fordulásra korábban is hajló apjuk egész egyszerűen kirekesztette a világot az ódon, kolostorszerű kastély falai közül. A kapubejáró fölött a falba vésette a horatiusi mondást, "Qui bene latuit bene vixit" (Aki jól ekejtőzködött, az jól élt), és egész életét a mizantróp római ódaköltő ízlése szerint rendezte be. Hivatalt nem vállalt, vendégeket nem fogadott. Gyermekeit, főként lányait ugyan bálványozta, neveltetésük és képzésük érdekében azonban elzárkózó életmódja mellett vajmi keveset tehetett.

Egyszóval Teleki Blankának rögtön pályája kezdetén minden kilátása megvolt arra, hogy nem sokkal fogja meghaladni apai nagyanyja, Krausz Mária szellemi horizontját, aki ugyanis egyszerű polgárlány volt. Nem sok jóval kecsegtetett a nevelőnólc és preceptorok működése, de a kolozsvári nyilvános tanintézet sem, melyet serdültebb fővel látogatott. Főként zenét és nyelveket tanult, nagy élvezettel lovagolt. Az arisztokrata kisasszonyoknak dukáló hagyományos képzés dacára hamar megmutatkozott érdeklődése a történelem hősi korszakai iránt. Jó matematikai érzéke volt, tehetségesen és valóságos szenvedéllyel festett, rajzolt, szobrászkodott. Idővel Imre gróf is belátta, hogy képtelen imádott lányait méltó módon felkészíteni a felnőtt életre. Sógornőjét, Brunszvik Teréz grófnőt kérte fel hát, legyen segítségére a lányok nevelésében. Blanka és Emma 1826-ban Magyarországra utaztak, hogy a Fejér megyei Martonvásáron tökéletesítsék hiányos képzettségüket és a pesti Brunszvik-palotában foglalják el a társadalmi rangjukhoz méltó helyet.

Egy egész világ tárult fel Blanka előtt anyai nagynénje védőszárnyai alatt. A felvilágosult abszolutizmus szolgálatában felemelkedett Brunszvik család, azaz az otthon maradt grófkisasszonyok mindkét rezidenciájukon nagy házat vittek. Az őspark közepén álló angol reneszánsz stílusú martonvásári kastélyban még minden Brunszvik Antal magyar királyi udvari kancellár pompakedvelő ízlését, s Beethoven egykor gyakori látogatásainak emlékét őrizte. Igen, itt született a Mondschein szonáta, Brunszvik Erzsébetnek ajánlotta a mester a Für Elise-t, s valószínűleg maga Teréz volt az "unsterbliche Geliebte" (a halhatatlan kedves), ki aztán a Beethovennel szövődő szerelem hatására soha nem szánta rá magát a férjhez menetelre. Zajos élet folyt az új épület szomszédságában álló pesti palotában. Majd mindennapos vendég volt a háznál Blanka földije, a még Kolozsvárról ismerős Döbrentei Gábor. Most már igazán nem lehetett panasza Teleki kisasszonyok képzésére, hiszen Kisfaludy, Fáy, V'órösmarty, Bajza és Czuczor igazították el őket a kor - a magyar risorgimento - sorskérdéseiben. Blanka megismerkedhetett a magyar klasszika legnagyobb szobrászművészével, Ferenczy Istvánnal, aki zárkózott természete ellenére nem csupán műtermébe bocsátotta be, hanem egyenesen tanítványának fogadta. Rajzórákat Barabás Miklóstól vehetett.

Lelki, érzelmi fejlődésére a legnagyobb hatással azonban nagynénje volt. Az első hazai "angyalkertet", azaz óvodát felállító Brunszvik Teréz a svájci Pestalozzit tekintette példaképének. Bizonyára gyakran elmondta "szellemi gyermekének" is: Yverdonban tanultam meg azt, amiért a lelkem szomjazott. Hatni kell a népre! Mint a nép nevelője a hazának akartam szentelni életemet. A tömegeké lesz erőm, és időm, s a jövő nemzedéké szeretetem." Ez a szenvedélyes hivatástudat nyerte meg Blankát a nevelés ügyének. Elkísérte nénjét a jótékony célú nőegyletekbe, angyalkertek, ipari tanfolyamok és cselédiskolák szervezését célzó megbeszélésekre, 1836 tavaszán pedig németországi utazására is. Útban Drezda és München felé néhány napra megálltak Pozsonyban, s a követek termében tanúi lehettek a reformkor vezérférfiai felszólalásának. Az országos ülést követően fogadta őket, s egy teljes órán át beszélgetett velük Széchenyi István. Nem lehetetlen, sőt igen valószínű, hogy e találkozás alkalmával külön is emlékeztette Blankát honleányi kötelességeire.

A pesti tanulóévek után az otthoni szürke hétköznapok következtek, az útkeresés, a pályaválasztás gyakran kudarcoktól kísért próbálkozásai. Brunszvik Terézhez írott leveleiben több a panasz és keserűség mint az örömhír. Szűknek, értelmetlennek találta az erdélyi világot, magányos, meddő küzdelemnek önnön erőfeszítéseit az óhajtott nevelői pályán. Tíz év elteltével is csupán annyi sikerről adhatott számot, hogy immár hat tanítványra tett szert Kolozsváron, s ezek a különböző rendű és rangú leányok valamennyien szép előmenetelt értek el a rajzolásban. Depressziója tovább mélyült, amikor fő szövetségese, Emma húga 1840-ben férjhez ment August de Gerando francia íróhoz, s aztán felváltva Párizsban és Pesten élt. A veszteségért sovány kárpótlást nyújtott egy-egy párizsi, vagy pesti utazás és az a körülmény, hogy sógora széles látókörű, művelt férfi, ki nem csupán magyarosodni volt kész, de éppen a legtüzesebb magyar honfiak egyikévé vált a márciusi forradalom előestéjén. 1843-ban édesanyját is elveszítette, s ezzel végképp meglazultak a szülőföldjéhez kapcsolódó kötelékek.

A döntő lökést a végső elhatározáshoz végül is nem a fájó hiányérzet, a magányosság adta meg, hanem egy röpirat kényszerítette ki. A rendkívül ötletgazdag Fáy András 1841-ben adta közre "Nőnevelés és nőnevelő intézetek hazánkban" című tanulmányát. A konzervatív köznemesi politikus ebben a munkájában egészen hagyományos körben, a család és a háztartás keretei között jelölte ki a nő helyét. Úgy vélte, hogy a nemes leányok nevelése céljából felállítandó intézetek és az ugyancsak közköltségen létrehozandó központi nevelőnőképző feladata egyaránt kizárólag a háziasszonyképzés lehet. Ha semmi egyebet, annyit feltétlenül elért felhívásával, hogy élethosszig magára bőszítette két régi kedves barátnőjét, Brunszvik Terézt és Teleki Blankát.

Brunszvik Teréz szemrehányó episztolákban és epés megjegyzésekben vezette le mérgét, az igazán csattanós választ azonban Teleki Blanka adta a csalódást okozó egykori barátnak: végképp elhatározta, hogy amint teheti, visszaköltözik a fővárosba, s mindent megtesz egy nőnevelő intézet megalapítása célfiából.

Az elhatározást tett követte. Úgyszólván édesanyja halálos ágya mellől felkelve azonnal Pestre indult, előbb lakást, majd egész emeletes házat bérelt a kerepesi országút elején (ma Kossuth Lajos utca), felújította korábbi ismeretségeit és munkatársak után nézett.

Nagynénje tanácsára kapcsolatba lépett a neves rézmetsző, térképész és könyvművész, Karacs Ferenc Teréz lányával, ki maga is lelkes híve volt a hazai nőnevelés eszméjének. Együtt dolgozták ki a pesti tanintézet tanrendjét, fogalmazták meg képzési és nevelési céljait. A nevelési terv "alapvonásai" 1846 júniusára készültek el. Ekkor tette közzé a sajtóban nevezetes nyilatkozatát az ősszel megindítandó tanintézetről. 8-12 éves korú lányokat szándékozott felvenni kilenc évfolyamos neveldéjébe, melyben a fő cél a növendékek szellemi, erkölcsi és esztétikai kiképzése "nemzeti érzelem s hon iránti kegyelet fönntartásával".

Szeptemberre fölállt a tantestület is. Teleki Blanka munkatársai köznemesek és közrendű értelmiségiek, ún. honoratiorok voltak: Vasvári Pál, Bereczki Máté, Hanák János valamint Karacs Teréz és az ő ajánlatára meghívott Leővey Klára. Valamennyien demokratikus gondolkodású művelt emberek, Vasvári pedig egyenesen zseni, elkötelezett forradalmár, a köztársasági eszme ábrándos híve. Az oktatás tárgyi feltételeinek megteremtése, a tanárok, nevelőnők bére két év alatt 6000 forintot emésztett fel Teleki Blanka anyai örökségéből, s ez nem is csoda, hiszen az első évfolyamokban csupán vagy két tucat fizető hallgató tanult, a képzés pedig rendkívül igényes, a készségek és ismeretek egész tartományaira kiterjedő volt. "Egy nevelőné s több oktatók által ezen tárgyak taníttatnak: világtörténelem, hazai történet, általános és hazai földleírás, természetismeret, természettan, tábla- és szószámvetés, mitológia, szépírás, magyar nyelvtan, helyesírás, francia, német nyelvtan és társalgás, fogalmazás e három nyelven, irodalom, vallás minden felekezet tulajdon papja által." Ehhez járult még a rajzolás, tánc és kézimunka, külön szülői óhajra zongora, ének és az olasz nyelv.

A biztatóan indult vállalkozás kérészéletűnek bizonyult, elsodorta a történelem. 1848. március 15-ének délutánján Teleki Blanka is ott állt a Nemzeti Múzeum előtt ázó tömegben, s rajongva bámulta Vasvárit, amint az a pesti ifjúság szószólójaként a magyar nemzet 12 pontból álló követeléseit ismertette. Ismert történelmi okokból a tanintézet munkája előbb akadozni kezdett, később végképp leállt. A grófnő decemberben elbocsátotta növendékeit, s bezárta intézetét. Követte a főváros felé közelgő Windisch-Grátz elől Debrecenbe települő országgyűlést és Országos Honvédelmi Bizottmányt. Forradalmi meggyőződése és köztársasági érzelmei Vasvári hatására alakultak ki. Ne hallgassuk el: a középkorú asszony a szép, lelkes ifjúban nemcsak férfiideálját, de első, s egyetlen szerelmét találta meg. Vasvári oldalán jutott el életpályája csúcsára. 1849. április 27-én a debreceni Nagytemplom előtti téren sorakozott fel zászlóavatásra Vasvári mintegy 200 fős szabadcsapata. Mi sem természetesebb, mint hogy a zászlóanya tisztét Teleki Blanka vállalta. Meghatottan verte be az ezüst szegecset a nemzeti trikolor rúdjába. Csókot lehelt a 23 éves parancsnok homlokára, s könnyeivel küszködve suttogta: "Én hősöm! A köztársaságért - előre!"

E diadalmas magaslatról már csak lefelé vezethet minden út. Vasvári szabadcsapata teljes létszámban megsemmisült, valahol az Abrudbánya feletti havasokban nyugszanak jeltelen tömegsírban. S elbukott a szabadságküzdelem is. Harminchatezer halott, kivégzettek, felkoncoltak százai, bujdosók és száműzöttek ezrei adták meg a hősies kísérlet árát. Teleki Blanka pálfalvi birtokára húzódott vissza. Osztálykorlátait messze túllépve Blanqui írásait tanulmányozta, a szocialista tanokkal ismerkedett. 1851. május 13-án lefogták. Kétévi vizsgálati fogságot követően 1853. június 30-án a hírhedt pesti Újépületben állt a hadbíróság elé. Büszkén, emelt fővel, kihúzott derékkal, "magyar gyászba" öltözötten hallgatta az ellene és "bűntársai", Leővey Klára, valamint Erdélyi Erzsébet ellen felhozott vádakat. Nem élt az utolsó szó jogával, néma főbólintással nyugtázta az ítéletet: tíz év várfogság.

A többi már röviden elmondható. Az osztrák birodalom tizennégy várbörtöne közül Teleki Blanka négyet is megjárt: Olmütz., Josephstadt, Kufstein és Laibach rabja volt. Az idővel kieszközölt apró kedvezmények, a jobb élelem, az írás és olvasás engedélyezése, kézimunka és rajzolás alig enyhítették a fogság lélekölő kínját. Testben és lélekben megtörve szabadult 1857. május 13-án. Társasága miként a börtönben, Pesten is Lővei Klára, no és persze az idős Brunszvik Teréz. 1861-ben őt is el kellett temetnie. Ezután Párizsban élő húgánál keresett menedéket. Itt érte a halál 1862. október 23-án. Holtteste máig a montparnasse-i temetőben nyugszik magyar nemzeti színű szalagokkal díszített koszorúk alatt.

Dr. Simon Péter tanár