Weboldal készítés, Google optimalizálás, SEO
/

E-mail:

Jelszó:

Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium

(Budapest 4 ker.) Csatlakozom

Az iskoláról

Elérhetősége:
Bőrfestő u. 5-9.
Tel./Fax: 380-7170, 230-6679
E-mail: csvmgtitkar@gmail.com
Története:
Augusztus elején (8-án?) találkoztunk az akkorra már elkészült Babits Gimnáziumban. Legtöbben akkor találkoztunk eBőrfestő logólõször, bár voltak köztünk régi ismerõsök is.

Pár nap múlva felkerekedtünk, és igazgatónõnk vezetésével megkerestük az épülõ iskolát. A lakótelepen épülõ házak, építési törmelék, gödrök között mégis odataláltunk. Akkor ért az elsõ meglepetés minket. Azt addig is tudtuk, hogy az iskola, melyhez összeverõdtünk, még nincs készen. Akkor már sejtettük...

Elkezdtük gyûjteni a gyerekeket. Óvodai, önkormányzati listák alapján próbáltuk értesíteni õket az iskolakezdésrõl, osztályba sorolásról. Utcanevek nem voltak, kaputelefon, postaláda alig. A házakat csupán helyrajzi számuk alapján lehetett - volna - megtalálni, de azt a legritkábban tûntették fel magán a házon. Így egy-egy Nagy, illetve Kis vezetéknevû tanulót nem volt egyszerû megtalálni.

Minden héten megnéztük, hogyan készül az iskola. Elkeseredve láttuk a sok "lógó" építõipari segédmunkást. Egy lapát körül öten álltak. Közben nem kis munkával megtaláltuk a gyerekeket, az osztályok mellé tanítók és tanárok is kerültek. Csak iskola nem volt. Elkezdtünk irigykedni a Babitsra. Készen volt, szép volt, jól felszerelt. Nem is készült el idõre az iskolánk. Helyet kellett keresni kb. 900 gyereknek. Egy részük a napközis táborban, más részük a Babits Gimnáziumban, illetve a Lakkozó utcai iskolában kapott helyet. Ha esett az esõ, a napközis tábor elég "érdekes" volt. Az ebédlõ asztaloknál egy idõben négy osztálynak négy különbözõ óra "ment". Mi nem ismertük a gyerekeket, õk nem ismerték egymást, meg minket sem, de tele voltunk lelkesedéssel.

Hamarosan az esõ (és a tábor lepusztult állapota) elûzött minket a napközis táborból. De az Ady Mûvelõdési Ház befogadott minket. Némileg izgultunk, hogy azt hogyan fogjuk "lelakni". Az még nagyon új volt. De egy osztálynak egy külön helyiség - maga a mennyország! Szeptember 23-ra - VÉGRE! - elkészült az ISKOLA. De romokban hevert. Az ajtókat nem lehetett becsukni, vagy ha mégis, többet nem nyílt. Minden szögletben folytatódtak az építõipari munkálatok. A víz csöpögött - vagy nem is folyt. A tetõ beázott. Frissen mázoltan ragadt minden. De a MIÉNK volt és jó volt. Lassan elkezdtünk iskolának kinézni. Néhány osztály még kénytelen volt busszal más iskolába járni, mert kiderült, hogy a SZÉP ÚJ iskolánk KICSI. igy aztán elkezdték a szabad területeket befalazni...

SAPERE AUDE! - MERJ GONDOLKODNI! - hirdetik hitvallásunkat iskolánk homlokzatán a latin szavak. Gondolkodó embereket, a jövendő értelmiségét nevelni - ez a legfőbb célunk! Mindezt emberséggel, megértéssel, de következetesen, felelősséget vállalva minden gondjainkra bízott gyermekért. Örömmel, kitartással, áldozatos munkával vezetjük végig diákjainkat a klasszikus és korszerű műveltség megszerzésének nehéz útján. Segítjük őket abban, hogy megismerve önmagukat, bízva saját képességeikben megláthassák lehetőségeiket és elérhessék céljaikat az életben. Törekszünk arra, hogy kreatív, döntésképes, a világot reálisan látó, abban biztonsággal közlekedni tudó, boldog felnőttekké váljanak.

Kik is vagyunk mi?

A CSVMG Újpest egyik legnagyobb iskolája. A 12 évfolyamon átívelő egységes pedagógiai elveket érvényesítő általános tantervű közoktatási intézmény vagyunk. Az első osztálytól az érettségiig a kerettantervre épülő adaptált tanterv szerint végezzük nevelő, oktató munkánkat. Specialitásaink: reál és humán irányultság, amelyben az emelt óraszámú matematika és informatika, valamint az emelt óraszámú idegen nyelv és magyar (dráma) kap nagyobb hangsúlyt. A humán irányultságot erősíti a művészeti tevékenységek (ének-zene és rajz) kínálata. A kétféle specialitás nem különül el osztályszinten, csak az érettségi előkészítők választásakor válik láthatóvá.

A 9. évfolyamra bármelyik általános iskola 8. osztályát elvégző és az előírt felvételi feltételeket teljesítő diákot szeretettel és bizalommal várunk. Saját nyolcadikosainknak módjuk van a középiskolai tagozaton tanulni tovább. Első évfolyamunkra a jelentkezés sorrendjében a férőhelyektől függően felvételi vizsga nélkül vesszük fel a gyerekeket.

Itt minden a gyerekekről, diákokról szól! Értük dolgozunk, nekik és velük énekelünk, sportolunk, bűvöljük a számítógépet, fedezzük fel a világot, törekedve a legtisztább értékek átadására. Reményünk szerint elérjük, hogy diákjaink a tanulás iránt fogékony, egymást is megbecsülő, korszerű és alapos tudású felnőttekké válnak A gyermeki kíváncsiságot és tudni akarást nagyra értékeljük, és igyekszünk hasznosítani a pedagógiai fejlesztés során.

Társaink a szülők, akik elfogadják nevelési elveinket és igyekeznek mindenben segítségünkre lenni. A MESTERSÉGEK ISKOLÁJA ALAPÍTVÁNYUNK sokadik éve támogatja a tanulmányi kirándulásokat, a nagy rendezvényeket, a mozi- és színházlátogatást, az iskolai sportéletet, a tehetséges tanulókat, a számítástechnika oktatását.

Gimnáziumunk évről évre egyetemi és főiskolai hallgatók tanítási gyakorlatának helyszíne. Ennek vezetése nagy szakmai kihívást jelent minden pedagógusnak, amelynek évek óta sikerrel felelünk meg.

Itt mindig történik valami! Hol a szakmai rendezvényeink, máskor egy jól sikerült diáknap vagy a csillogó kupák, olykor pedig az országos siker – tévészereplés, sajtóvisszhang – jelzi azt, hogy a Csokonaiba járni jó.