Weboldal készítés, Google optimalizálás, SEO
/

Az iskoláról

Elérhetőség: Kossuth utca 38-42.
Történet: Kisfiúként anyja magával vitte az 1131. évi országgyűlésre; az ott történtek s szüleinek kemény, kegyetlen, a volt Kálmán-II. István-pártot kiirtó politikája erősen hatott jövendő sorsára. 1141 februárjában, 11 éves korában, három nappal apja halála után királlyá koronázták, vagyis ellenállás, ellenjelölt nélkül vehette át a trónt.
Neveltetésében és uralkodásának első néhány évében is nagy szerepet játszott erélyes, energikus édesanyja, Ilona királyné, és Ilona testvére, Belos is, aki családjával együtt a magyar udvarba jött. Az ifjú király nagybátyja előbb bán, hamarosan nádor lett, majd a két tisztséget egyesítette, s mintegy másfél évtizedig döntő szerepe volt az ország ügyeinek irányításában.
II. Gézának is sok gondot okozott a magát Kálmán fiának tekintő s több külföldi hatalom támogatását megszerző Borisz. 1146-ban osztrák területről, német zsoldosokkal meglepetésszerűen elfoglalta Pozsony várát. Az ekkor 16 éves II. Gézát karddal övezték (azaz lovaggá ütötték), s a Lajta és a Fischa közt megvívott győztes csatában az ifjú király igen vitézül verekedett.
1147-ben keletre tartó keresztesek vonultak át Magyarországon. II. Géza megkülönböztetett tisztelettel és szép ajándékokkal fogadta III. Konrád német királyt és kíséretét. A keresztes sereggel utazó Ottó freisingi püspök részletesen megörökítette a látottakat, tapasztaltakat.
II. Géza bőkezűen megadományozott több egyházat. A cikádori (bátaszéki) monostor alapításával ő honosította meg a ciszterciek rendjét Magyarországon. Géza hívta be országába a johannita lovagokat is. Nemcsak a német kereszteseket fogadta tisztességgel és előzékenységgel, hanem a Magyarországon szintén átutazó VII. Lajos francia királlyal is szívélyes, szinte baráti kapcsolatot alakított ki. II. Géza nyitottságának köszönhetően előkelő külföldi családok is költöztek Magyarországra (közöttük például a német Héder nemzetségbeliek).
II. Géza többször beavatkozott az orosz fejedelmek egymás közti viszályaiba. Ellensúlyt keresett az oroszoknál a terjeszkedni vágyó Bizánccal szemben, s természetesen azért is, mert befolyását akarta növelni keleti szomszédai körében. Igaz, Bizánccal szemben nem volt sikeres, sőt, Szerbia bizánci érdekszférába került. II. Géza Magyarországot mégis tekintélyes középhatalmi szintre emelte. Sikerrel védte érdekeit a nyugati szomszédokkal, az osztrák őrgrófokkal és a német-római császárokkal szemben. Halála előtt Géza békét kötött fő ellenfelével, a nagy hatalmú bizánci császárral, ennek gyümölcseit azonban már nem tudta élvezni, mert hamarosan, 1162. május 31-én meghalt.