Elérhetőség: Liszt F. u. 1.

Telefon: 52/520-222
Fax: 52/520-221
E-mail:
ady@ady-debr.sulinet.hu
Történet: Gyermek- és ifjúkora
Erdély északi részén, a Szilágyságban született Ady Endre 1877. november 22-én, Érmindszenten, melyet 1977 óta Adyfalvának (Ady Endrének) neveznek.

Hepehupás, vén Szilágyban
Hepehupás, vén Szilágyban,
Hét szilvafa árnyékában
Szunnyadt lelkem ezer évet.
Paraszt zsályaként aludt el Várt volna még ezer évet,
Míg idő jön a csodákra.
Óh, jaj nekem, hogy fölébredt
Hepehupás, vén Szilágyban.

Hogy mit jelentett Adynak szülőfaluja, megtudhatjuk egyik, 1913-ban megjelent publicisztikai írásából:

'Érmindszent nekem legeslegelőször is az édesanyámat jelenti, aki sóhajtani se mer, ha én netalán alszom és álmodom, és az édesapámat, aki pontosan hajnali öt órakor káromkodja el magát az alsó udvarban, holott ma már nem is engedjük gazdálkodni nagyon szeretem és féltem azt a két öreg embert, akik az anyám és az apám. Az anyámat különösen, a valamikor hét vármegyére szóló szépséget és jóságot, aki talán miattam öregedett meg hamarabb, mintsem szabad lett volna. Érmindszentre én akkor megyek, amikor az anyám kívánja, avagy unom a szanatóriumokat, vagy pedig nagyon üldözött, letört avagy megalázott vagyok'

Versben erről az érzésről így szól:

Hazamegyek a falumba
Szigorú szeme meg se rebben,
Falu még nem várt kegyesebben
Városi bujdosóra.

Titkos hálóit értem szőtte
S hogyha leborulok előtte,
Bűneim elfelejti.

Vagyok tékozló és eretnek,
De ott engem szánnak, szeretnek.
Engem az én falum vár.

Mintha pendelyben látna ujra
S nem elnyűve és megsárgulva,
Látom, hogy mosolyog rám. Majd szól: 'Én gyermekem, pihenj el,
Békülj meg az én ős szivemmel
S borulj erős vállamra.'

Csicsítgat, csittít, csókol, altat
S szent, békés, falusi hatalmak
Ülnek majd a szivemre.

S mint kit az édesanyja vert meg,
Kisírt, szegény, elfáradt gyermek,
Úgy alszom el örökre.


A református templom irányában kerülve a faluba láthatjuk a nádfedeles szülői házat, majd pár lépésnyire az Ady-kúriának tisztelt másik szerény házacskát a falu végén. Ez utóbbit Ady Lőrinc építtette 1907-ben.

Új magyar bukolika
Sirás sir a gyér buza-világból
Három tornyos, kis, halk falunkba.
Ez is világ és egész világ,
Holott ugy néz ház, ember, minden,
Mint ki az életet, jaj, megunta.

Seregszámlát tartanak a családok,
Fázón gondol mindenki télre
S megzsibbad minden alkonyaton
Mindenkiben itt a falunkban
Minden akárha-volt kis reménye. De jönnek az estében az ifjak
Utálva, fáradtan és félve
S a kis faluból három torony
Fehér-dermedten uj csodáktól,
Szomoruan kérdez föl az Égre.


A családról

Ady anyai nagyapja, Pásztor Dániel került Érmindszentre református lelkésznek 1841-ben. Ady Lőrinc apja, Ady Dániel Wesselényi Miklósnak volt gazdatisztje Hadadon. Könnyelmű, lump ember volt Dániel nagyapa, hetyke szokásai - hátaslovon járt be Kolozsvárra mulatni - hamar leapasztották az apai birtokot Lompérton.
Ady Lőrinc megmaradt jussából és Pásztor Mária kis örökségéből vett Érmindszenten 50-70 katasztrális hold földet és azon gazdálkodott.

Apámtól, anyámtól jövén

Anyám hangjában szomorúság,
Apám hangjában vad feledés.
Jaj, be kicsiny az élet,
Be kevés, be kevés.

Hiszen ők cselekvék, hogy élek,
Hogy sokat és nagyot akarok.
Hallgatnak s én rettegve
Érzem, hogy ki vagyok.

Be csoda, hogy vagyok és élek,
Hogy nem unom meg s újra merek.
Verset irok és holnap,
Már holnap megyek.


Öntudatos, kálvinista kisnemesi családból származott Ady, melynek eredetét hét évszázadra vezette vissza. (A költő a honfoglaló 'Ond vezér unokájá'-nak mondta magát a naiv, családi etimologizálás, az Ad-Od-Ond állítólagos azonosságának alapján.) De Ady családja már teljesen elszegényedett, s rangját a fiak hivatali pályafutása útján remélte visszanyerni.Az apa, Ady Lőrinc, paraszti sorban élt, szívós gazdálkodással próbálta megszilárdítani anyagi helyzetüket; az anya, a papleány Pásztor Mária, féltő szeretettel gondoskodott két fiúgyermekük - Endre és Lajos - neveléséről.Édesről - Ady így szólította édesanyját - , szépségéről már-már kultuszszámba menő szeretettel szól pl. Az anyám és én c. versében:

Sötét haja szikrákat szórt,
Dió-szeme lángban égett,
Csípője ringott, a büszke
Kreol-arca vakított.

Szeme, vágya, eper-ajka,
Szíve, csókja mindig könnyes.
Ilyen volt a legszebb asszony,
Az én fiatal anyám. Csak azért volt ő olyan szép,
Hogy ő engem megteremjen,
Hogy ő engem megfoganjon
S aztán jöjjön a pokol.

Fénye sincs ma a szemének,
Feketéje a hajának,
Töpörödött, béna asszony
Az én édes jó anyám.


Mindkét fiút gimnáziumba, főiskolára járatták, különösen az elsőszülött Endrével voltak nagy terveik. Becsvágyó család, amely mintha egyszerre fogadná el és vonná kétségbe a fennálló hierarchia értékrendjét: általa akar felemelkedni, de nemességét régebbek tudja azokénál, akik az országot uralják. A kisúri öntudat fontos családi útravalója Adynak, s meghatározó szerepet játszott politikai és művészi magatartásának kialakításában.

Diákévek

Középiskolai tanulmányait a nagykárolyi piarista gimnáziumba és a zilahi református kollégiumban végezte. Zilahon írta első verseit, prózai kísérleteit, Kossuth-ódája meg is jelent a helyi lapban. Érettségi után a debreceni jogakadémiára iratkozott be, de nem fejezte be jogi tanulmányait. 1899 áprilisában a függetlenségi párti Debrecen című lap munkatársa lett. Itt jelentette meg első verseskötetét, Versek címmel 1899. júniusában. A nagy példaképnek, Csokonainak tulajdonított 'garabonciás', bohém élet vonzotta, s ehhez az újságíró pálya igencsak alkalmasnak mutatkozott. Csakhamar szűkösnek érezte Debrecent, a 'Maradandóság városát', ahogy később nevezte. (A magyar elmaradottság egyik jelképe lett költészetében.) Nagyváradra szerződött, a szabadelvű párti Szabadsághoz. Ekkor döntötte el végképp - a családi tiltakozás ellenére -, hogy szakít a jogi pályával és újságíró, író lesz: Önéletrajzában így ír erről:

Jogásznak kellett mennem Debrecenbe, mert így leendett volna belőlem apám kedve szerint valamikor főszolgabíró, alispán,... ám igen gyönge jogászocska voltam.... A hírlapíráshoz... régen ápolt s titkolt írói, költői ambíciók juttattak el... Debreceni félig jogász, félig újságíró, kissé csokonaiaskodó életemből sikerült kiszabadulnom, s 1900. január elsején Nagyváradon kezdtem dolgozni egyik napilap szerkesztőségében és már véglegesen és hivatásosan hírlapíróként.

A nagyváradi újságíró

Nagyváradot már igazi városnak látta. Debrecenből lüktető szellemi életbe került. Így ír Várad és Debrecen című, 1912-ben megjelent publicisztikai írásában:
'Váradon igenis a legimponálóbb jelekben jósolja meg magát a jövendő. Nálam ez nem lehet lokálpatrióta rajongás, mert én nem vagyok ősváradi,... sőt nem is kötöttem és nem is szándékozom kötni Nagyváradhoz az életem sorát. De szeretem, becsülöm és sokra tartom e várost, mert magyar, merész, munkás és modern. E város lelkében tehát benne van az én credom.'

Vérbeli hírlapírók és szerkesztők közé került, friss szellemű, tájékozott, de a körülmények szorításában kibontakozni képtelen tehetségek és féltehetségek társaságába.
A századelőn újságírónak lenni hivatást és életmódot jelentett. Szerb Antal találóan állapította meg Adyról, hogy az ő 'újságíró-volta egyáltalán nem véletlenszerű. Ő nem úgy került a sajtóhoz, mint Petőfi... költői tehetségének jutalmaképp, és hogy megélhetéséről valamiképp gondoskodjanak. Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró természetét.'
Már családi hagyománya és neveltetése, a kuruc idők emlékét őrző, szabadságszerető környezet is az ellenzék soraiba állította Adyt. Még inkább odavitte temperamentuma; a tekintélytiszteletet csak önmagát illetően tűrte., akkor volt igazán elemében, ha ellentmondhatott.
Nagyvárad kitágította látókörét: bevonta őt az országos politika küzdelmeibe, és megismertette vele az új idők új tanait, a polgári radikalizmus és a szocializmus eszméit. Élesen támadta a magyar feudalizmust konzerváló erőket. Publicisztikája jelentősebb volt ezekben az időkben, mint költészete.

A városról

'Csupa eleven élet és akció lüktet ebben a városban... e város lelkében sok van a hellén pogány szerelméből... A Körös-parti Athén név nemcsak vidékies nagyzolás... hanem megsejtése ennek az igazságnak. Itt az emberek tudnak és mernek élni és cselekedni... Tetszhetik e város mindenkinek, iki örömmel nézi az öreg hazugságok szétfúvását, Nagyvárad elöl jár e szétfúvásban hatalmas szusszal...'(Ady)
Ady a Vér városának is nevezte, 'hol Szent László óta emberek és fajták nagyon összevissza ölelkeznek'. A Körös úgy szeli ketté, mint a Szajna Párizst, nem két várost köt össze, mint a Duna Pestet és Budát. A régi Várad papi jellegét az újváros szíve helyén a Szent László templom őrzi, míg az óváros szívében a Körös egyik partján álló Szigligeti Színház uralkodik a városképen.

A kanonok sor

Cikkeinek leghangosabb szólama az antiklerikalizmus. A váradi kanonokokról írt Egy kis séta c. cikkével felkeltette az ügyészség figyelmét is.
Részlet a cikkből:
'Vasárnap délután munkaszünet van, tessék egy kis sétát tenni. Megmondjuk azt is, hogy merre. Amerre mi ma jártunk....Tessék sétálni a Schlauch-park, no meg az úgynevezett kanonok-sor felé....Az előkelő, feszengő jómódról valló paloták redőnyei le vannak bocsátva. Lakosai a legmihasznább, legingyenélőbb emberek. Aki dolgozik közülük, az nincs is itt....Az a nagyváradi hájú, kövér pap, aki csupa erő és vér és fanatizmus, többet árt a magyar társadalomnak s a magyarságnak, mint kilencven szocialista agitátor s ezer kétfejű sas. A többi is egytől egyig, mert hasztalanul vonják el ezer és ezer éhezőtől a kenyeret....
Sétáljanak aztán el bármely külvárosi részbe. De erősítsék meg a szívüket. Mert nyomort, bűnt és piszkot látnak. Meglátják, hogy mennyi nyomort lehetne enyhíteni, s mennyi könnyet letörülni a kanonok pénzével. Ha ezt meglátják és átgondolják: eredményes volt a vasárnapi séta...'
(Nagyváradi Friss Újság 1901. ápr. 22.)

A káptalan pört indított nyilvános rágalmazásért és becsületsértésért. El is ítélték: 3 nap fogház és pénzbüntetés. Ady azonban nem vonult vissza, hanem újabb riadót fújt: 'Nyakig vagyunk a középkorban, terrorizál a sötétség, ez az én esetem igazsága.'

A nagyváradi káptalan tisztessége c. írásában pedig így reagál a történtekre:

A tekintetes törvényszék bölcs bíráinak ítélete előtt meghajlom, meg kell hajolnom. Csupán fellebbeztem ellene... Tessék egyebekben örvendezni tisztelt reakció!... Ez fényesen, szépen sikerült.Tudja Isten, egy darabig az forgott az eszemben, hogy nem szúrok meg többet a tollammal senkit. Sem hájas kanonokot, sem feudális pisztolyos urakat, senkit, de senkit... Mért legyek én őrült spanyol Kis-ázsiában? Menjen minden visszafelé!... Nekem megvannak a magam törvényei, ezek kedvéért kiállom a dicsőséges magyar államét is.
Egyébként sok fényes rehabilitáló ítéletet kívánok még minden káptalanoknak. Sajnos, nem ígérhetem meg nekik, hogy jövőre már nem zárhatnak el. Még egyszer-kétszer tán útjukban leszek.