Cím: Táncsics Mihály u. 2

Történet: Táncsics (eredeti néven Stancsics) Mihály a felvilágosodás nagy századának utolsó esztendejében, 1799. április 21-én született egy bakonyszéli falucskában, a Veszprém megyei Ácsteszéren. Anyja szlovák, apja horvát származású telkes gazda, Eszterházy László gróf uradalmának robotosa. A fiatal Táncsics húsz éves koráig a falusi pórfiúk életét élte, majd kitanulta a takácsmesterséget. A falusi kézmûvesség kereteit szûknek érzõ fiatalembert azonban ez az "emelkedés" nem elégítette ki. Ahogy néhány évvel korábban a jobbágyparaszt elnyomottságát, most a kézmûves kiszolgáltatottságát érezte elviselhetetlennek.

"Elõbb, mint falusi paraszt legény, utóbb, mint szintén falusi mesterlegény éltem, s a két állapotot magam tapasztalása után összehasonlítva azt kell vallanom, hogy a kettõ között valami elválasztó falat nem bírtam fölfedezni" — írta késõbb életének e sorsdöntõ szakaszáról.

Elhatározta, hogy iskolamester lesz. A meglehetõsen jól olvasó, rendesen író, a számolás alapmûveleteivel tisztában lévõ parasztfiút szívesen alkalmazták képesítés nélkül is "segédtanítóul". Tudásszomja azonban tovább hajtotta. Elvégezte Budán a tanítóképzõt, de hiába volt minden rábeszélés, tanítói oklevelével kezében sem vállalt tanítói állást. A képezde után 24 éves korában nekivágott a latin iskolának. A nyári szünidõket országjárásra, ismereteinek bõvítésére fordította. Tanulmányait nem fejezte be, érdeklõdése az irodalom és Horváth István hatására a magyar nyelvészet felé fordult. Nagy kelendõségnek örvendtek számos kiadást megélt könyvei. A harmincas évek elsõ felében házitanítóskodott Szalmássy bárónál, majd Kolozsvárott gróf Teleki Sándor mellett.

1836-ban Pesten, a külsõ Józsefvárosban telepedett le. A haladó gondolkodású, fiatal írókkal kötött ismeretsége és barátsága, a reformkor politikai irodalmának tanulmányozása, a reformországgyûlések figyelmét a politika felé terelték. Nagy hatással volt rá a francia felvilágosodás irodalma. Nézeteinek alakulására, fejlõdésére nagy hatással volt közel öt hónapos nyugati utazása 1846-ban. Nemcsak kéziratainak szerzett kiadót, de sok tapasztalatot is gyûjtött. Bejárta a német városokat, majd Párizst és Londont. Egy rabnak és Népkönyv címû, Lipcsében megjelentetett munkái miatt eljárást indítottak ellene, ezért hazatérése után a késõbbi 1849-es forradalmi kormány külügyminiszterének, Batthyány Kázmér grófnak bródi birtokán rejtõzött. 1847 márciusában rejtekhelyén elfogták és sajtóvétségért bíróság elé állították, a tudatlan köznép felizgatásáért, és a kommunizmus terjesztésével vádolva. Budai börtönébõl 1848. március 15-én szabadította ki a pesti nép, az ifjúság.

Kiszabadulása után együtt küzdött Petõfivel, a Madarász testvérekkel, a márciusi ifjakkal a forradalom vívmányainak biztosításáért és továbbfejlesztéséért. Április elején megindította Munkások Újsága címmel néplapját. Már az elnevezéssel is jelezte, hogy nem csupán és nem is elsõsorban a volt jobbágyokhoz akar szólni, nem azok érdekeit akarja csak kizárólag képviselni. A forradalom nehéz helyzetét látva Táncsics nem helyeselte, nem is helyeselhette a paraszti sérelmek önkényes orvoslását, de lapjában és a nemzetgyûlésben állandóan figyelmeztetett a nép jogos követeléseinek meghallgatására, teljesítésére. Követelte a pártütõk földjeinek elkobzását és szétosztását a zsellérek, a haza védelmében fegyvert fogók között, az egyházi birtokok állami tulajdonba vételét, a vallásszabadságot, az egyház és állam szétválasztását, a polgári házasság bevezetését, a nemesi címek eltörlését. Világos után Táncsics is osztozott a forradalmárok sorsában. Halálra ítélték és távollétében "kivégezték". Közel nyolc esztendeig rejtõzött a házában készített földalatti búvóhelyen. Írói munkásságát az illegalitás éveiben is folytatta. Bujdosása idején írt röpirataiban Táncsics elemezte 1848-49 tanulságait, olvasóit ellenállásra szólította fel az önkényuralommal szemben, felkelési terveket készített.

Az 1857-es amnesztia alkalmából iskolánk névadója is kegyelmet kapott, de rendõri felügyelet alá helyezték. Az 50-es évek végén aktívan bekapcsolódott a Habsburg-birodalom önkényuralmi rendszerének válsága nyomán kibontakozó nemzeti mozgalomba. 1860. március 15-én az egyetemi ifjak által rendezett tüntetés szervezéséért ismét letartóztatták, majd lázító röpiratok terjesztése miatt vádat emeltek ellene, az ítélet 15 évig tartó börtönbüntetés. Betegen, csaknem teljesen megvakulva szabadult hét évig tartó második rabságából a kiegyezéskor. Közel hetvenévesen sem gondolt visszavonulásra. Betegen, egy súlyos, de sikeres szemmûtét után ismét bekacsolódott a politikai életbe. Az 1869-72-i országgyûlésen interpellált a választójog kiterjesztése, a virilizmus megszüntetése, az egyház és az állam szétválasztása, a zsellérek földhöz juttatása érdekében. Ezt követõen már visszavonult a közélettõl. Élete utolsó éveiben, változatlanul figyelemmel kísérve a közügyeket, önéletrajzán - memoárirodalmunk egyik legeredetibb, legértékesebb alkotásán - dolgozott és összes mûvei gyûjteményes kiadását készítette elõ. 1884. június 28-án halt meg. A Bodzafa utcai lakásán felállított ravatalnál munkások álltak díszõrséget.

"Táncsicsot pedig a nép úgy szereti, hogy Kossuthunk után nálánál nincs kedvesebb embere."

A föld népe ragaszkodott a Táncsics által hirdetett eszmékhez, szerette azokat. Nem véletlen, hogy az 50-es évek úrbéri pereiben igazukat követelõ parasztok rá hivatkoztak, hogy õt idézték még a századfordulón is a Viharsarok nincstelenjei.