Weboldal készítés, Google optimalizálás, SEO
Régi osztálytársait keresi? Tekintse meg Osztálytárs keresőnket!

Kozmetika

Ez tulajdonképpen egy klinikailag bizonyított kollagén indukciós eljárás, úgy is mondhatjuk, hogy arcplasztika vágás nélkül. A kezelés során több száz tűszúrás hatol át az epidermiszen a dermisz rétegeihez, ahol számos mikrosérülés helyén beindul a fibroblasztok aktiválódása, így a kollagéntermelés is. A bőrünkben lévő kollagén felelős bőrünk rugalmasságáért, azonban idővel a kollagéntermelés lecsökken és annak vízmegkötő képessége is folyamatosan csökken. Kialakulnak a szarkalábak, ráncok és a bőr petyhüdtté válik. A kollagén indukciós terápia egy olyan eljárás, melynek során tűszúrással mikro sebeket ejtünk a bőrön, mely sebek immunválaszt követelnek  a bőrtől és beindítják a sebgyógyító folyamatait. A kötőszövetben elhelyezkedő fibroblaszt sejtek a szúrás hatására kollagént kezdenek termelni, aminek következtében feszesebbé, tömörebbé válik a bőr. A kollagén állomány újraépül, nő a kollagén háló rugalmassága, a kötőszövet vastagsága, rugalmassága, és tömörsége.Eredménye, hogy a ráncok kisimulnak, a tág pórusok összeszűkülnek, a hegek feltöltődnek, a striák összehúzódnak. Ezen hatásai miatt, az egész testen eredményesen alkalmazható kezelési eljárás.
Mik is javíthatók a kezeléssel?
- Striák
- Mimikai ráncok
- Szarkalábak
- Megereszkedett bőr
- Petyhüdt bőr
- Pigment foltok
- Tág pórusok
Mikor nem alkalmazhatjuk?
- Bőrbetegség (herpesz, szemölcs, akne, pattanás, erős rosacea)
- Cukorbetegség esetén, keloid képződésre való hajlam fennállásakor
- Terhesség és szoptatás idején
- Kezelést megelőző 6 hónapon belüli gyümölcssavas hámlasztás
- Lidokain érzékenység
- Roacutan, vérhígító, véralvadásgátló szerek szedésekor
- Anyajegy vagy rosszindulatú bőrelváltozás esetén

További szolgáltatásaink ide kattinva!

Forrás: https://szepsegszalon-6kerulet.109.hu

Termékeink

3D / Klasszik szempilla építés

14.500,- Ft

Duplázott szempilla építés

17.500,- Ft

Szempilla festés

2.200,- Ft

MesoFill-R arckezelés (bérlet)

58.000,- Ft

MesoFill-R arckezelés

15.490,- Ft

Hydro-Balance arckezelés (hidratáló, vitalizáló)

16.990,- Ft

Re-generation arckezelés (feszesítő, hidratáló)

13.490,- Ft

Női comb gyanta

3.490,- Ft

Férfi has gyanta

3.690,- Ft

Cellulit kezelés (75 perc)

9.900,- Ft

Ezeket olvastad már?

Autóját megvásároljuk!

Kattintson a bővebb információkért!

Szőnyegek

Kattintson a bővebb információkért!

FIGYELEM! Addig ne kezdjen bútora kárpitjának tisztításához, amíg ...

Kattintson a bővebb információkért!

NYUGTASSA és KÉNYEZTESSE egész TESTÉT!

Kattintson a bővebb információkért!

Lada gyújtás alkatrészek

Kattintson a bővebb információkért!

Arcus-Roll Csapágy Üzletház

Kattintson a bővebb információkért!

Pihenjen Hévízen!

Kattintson a bővebb információkért!

Egy kis segítséggel 100 évig élni... mint a korzikaiak...

Kattintson a bővebb információkért!

Mire figyeljünk használt autó vásárlásakor?

Kattintson a bővebb információkért!

Csepel kerékpár Kft.

Kattintson a bővebb információkért!

Miért jó a Zet moduláris fém tetőlemez?

Kattintson a bővebb információkért!

Szolnok vitamin szállítója

Kattintson a bővebb információkért!

Mondjon búcsút az aggódásnak és aludjon ismét nyugodtan...

Kattintson a bővebb információkért!

Műanyag nyílászáró, ajtó, ablak Szolnok - Gealplast

Kattintson a bővebb információkért!

Szállás Hévízen

Kattintson a bővebb információkért!

Megdöbbentő összefüggés a GYÜMÖLCSÖK SZÍNE és az Ön SZERVEI között...

Kattintson a bővebb információkért!

VW Tiguan 2.0 TDI és VW Golf GTI 2.0 TSI DSG

Kattintson a bővebb információkért!

Mosógépszerelő Szolnok

Kattintson a bővebb információkért!

Hasznos tanácsok alkatrészvásárláshoz!

Kattintson a bővebb információkért!

Kikapcsolódás Hévízen

Kattintson a bővebb információkért!

Egyedi konyhabútor készítés

Kattintson a bővebb információkért!

A Lada történelmet írt...

Kattintson a bővebb információkért!

Autó felvásárlás

Kattintson a bővebb információkért!

Helyes bukósisak választás

Kattintson a bővebb információkért!

Apró hibák, amiket soha ne kövessen el szemüvegkeret vásárlásakor!

Kattintson a bővebb információkért!

ANDA Motívum

Kattintson a bővebb információkért!

Mielőtt kerékpárt vásárolsz, ezeket a szempontokat jó ha tudod!

Kattintson a bővebb információkért!

VÁLLALKOZÓ VAGY? Szeretnél TÖBB VEVŐT az internet segítségével?

Kattintson a bővebb információkért!

Hőszigetelő, hőszigetelés Szolnok Kecskemét Budapest Pécs Győr Szeged Debrecen Veszprém

Kattintson a bővebb információkért!

Tuti tippek fürdőszoba takarításhoz...

Kattintson a bővebb információkért!