Elérhetőség: Ajtósi Dürer sor 15.
Történet: Az Osztrák-Magyar Monarchia a XIX. század utolsó harmadában és a XX. század első éveiben jelentős változásokon ment keresztül: felgyorsult a polgárosodás folyamata nemcsak a nyugati, hanem keleti részén, így Magyarországon is. Dinamikusan fejlődött a főváros, Budapest, s benne talán a leggyorsabban Pest VII. kerülete: Erzsébetváros, ez a fiatal népességű, magyarosodó, igen sűrűn lakott, 11,6 km2-nyi terület. 1900-ban 158707, 1910-ben 181651 fő a la­kossága, 83,9%-ban magyar nemzetiségű, de jelentős számú németajkú lakos is élt itt. Foglalkozás szerinti megoszlása nagyjából állandó volt, kereskedelemből kb. 20%, iparból kb. 40% élt, 25% körül mozgott a tisztviselők, értelmiségiek aránya. Többarcú volt vallási tekintetben is e városrész. Többségben a római katolikusok (46,6%) voltak, de protestánsok (2,5%), izraeliták (39,1%) is szép számmal lakták. A gazdasági előrelépés képzettebb munkaerőt, iskolázottabb vállalkozókat és erősödő középosztályt kívánt. Növekedtek a kulturális igények. Egyre népesebb korosztályok léptek iskolaköteles korba, s egyre több tanuló jelentkezett középiskolába. Az iskoláztatási igények messze meghaladták a kerület egyetlen, 1881-ben a Barcsay utca 5. sz. alatt alapított állami főgimnáziumának a lehetőségeit, ahol is 1900-tól már ezres nagyságrendűvé vált a tanulólétszám. Beiratkozás idején rendőri segítséget kellett kérni a rend fenntartása érdekében. Pedig igyekeztek kielégíteni az igényeket, termek bérlésével is. 1896 és 1902 között a Barcsay utca és Hársfa utca sarkán lévő lakóházban 3 helyiséget, 1898 és 1901 között a Murányi utcai népiskolában két tantermet béreltek. 1901-ben a Damjanich utca 43.szám alatti Batthyány-féle házban újabb két osztályt nyitottak.

1901-ben a kultuszminisztérium új iskola alapítására szánta el magát. A Barcsay utcai fiúgimnázium Damjanich utcában indult osztályaiból alakult meg 1902-től a VII. Kerületi Külső Magyar Királyi Állami Főgimnázium.

Az iskola alapításakor önálló épületről nem rendelkeztek. A Damjanich utcai ház tulajdonosa Beniczky-Batthyány grófnő volt. Megfelelő átalakítások után elsősorban ebben az épületben folyt a tanítás. Emellett a Murányi utcai népiskolában, a Damjanich utca és Aréna út sarkán lévő földszintes épületben, az István úton, majd az 1907-1908-as tanévben a Bulyovszky utcai állami főreáliskolában oktattak.

Az önálló iskola igazgatója, Timár Pál az első pillanattól szorgalmazta az állandó épület minél gyorsabb felépítését. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 1904-ben a költségvetésben 300000 koronát irányzott elő telekvásárlásra, s ezt Berzeviczy Albert miniszter személyesen közölte iskolalátogatása alkalmából a tantestülettel. Rövidesen meg is vásárolták a VII. kerületi István út 69-71. (ma XIV. ker., Ajtósi Dürer sor 15.) szám alatti 3020 négyszögöles telket. Nagy­ra­törő elképzelések után egy iskolaépület és hozzá tartozó udvar maradt a tervezés részére, mellyel a minisztérium Korb Flóris és Gierg Kálmán építészeket bízta meg, 1 millió koronát szánva az építésre. Az épület kialakításában Timár Pál igazgató aktívan vett részt, s a tantestület is megvitatta a tervet, módosító javaslatokkal élve. Az építkezés 1907-ben kezdődött, s igen gyorsan, 1908 nyarára elkészülta mai épület, melyet nagy lelkesedés közepette vettek birtokba tanulók és tanárok egyaránt. Véleményük szerint „az épület mindenesetre méltó ahhoz, hogy az ország e legnépesebb középiskolájának otthonául szolgáljon, és a tudomány új fellegvára legyen. A környék különböző utcáiban szétszórt részlegek, a bennük elhelyezett szűk „tantermek” ideiglenes szükségmegoldása után végre egy épületben, viszonylag kényelmes tantermekben valódi iskolába költözhettek a diákok és a tanárok. „Dekoratív és korszerű épület született. Díszes ólomberakásos ablakok, szép vasrácsok díszítették a homlokzatot. Nagy udvar vette körül, volt elég mozgáslehetősége az ifjúságnak.

Nem volt azonban hibátlan. A legtöbb gondot a központifűtés okozta, mivel nem volt képes a huzatos épületszárnyakat átfűteni. A téli hideg hónapokban vaskályhákat kellett beállítani, hogy a 10 °C-ról felfűtsék a termeket és a tanári szobát. Meglepően hamar hullani kezdett a vakolat is, és többízben beázott a tető. Bár 20 osztályosra tervezték az iskolát, máris szűknek bizonyult, mert hiányoztak olyan fontos létesítmények, mint pl. ének-zene terem, az ünnepélyek helyszínéül szolgáló nagyterem, s csak egy tornaterme volt. Ezért gyorsan és állandóan alakították az épületet. Sajnos a nagyon szép csempék is lehullottak, helyettük olajlábazat került a folyosókra. Szépen fásították viszont az udvart.

Az I. világháborút nagyon megsínylette a gimnázium. Hadikórház működött benne 1918 januárjáig, majd katonaság költözött be magyar, román, francia gyarmati katonákkal. 1921-ben hatalmas vihar tette tönkre a tetőt, s ablakok sora rongálódott meg. Ekkor a végzős diákok kezdeményezésére Róth Miksa üvegfestő művész elkészítette Szent István arcképét, lemondva a tiszteletdíjról is. Nagy volt a terhelés is az intézményen, mert az 1922-23-as tanévben délelőtt-délután folyt a tanítás, mivel a Kőrösi Csoma Sándor reáliskolát is ide költöztették. A fűtés továbbra is gondot okozott, így 1932-ben felújították. A II. világháború idején újabb károk keletkeztek az épületben. Katonaság vette birtokba évekre, majd a főváros liszt-hivatala költözött be, végül szovjet hadikórházként fejezte be a háborút. 1946. január 10-től vált újból oktatási intézmény otthonává. Újabb helyreállítás következett. Illés Béla, az iskola volt növendéke járt Ortutay Gyula miniszternél az újjáépítés érdekében, s 1948-ra ez be is fejeződött.

Azóta is rendszeresek a munkálatok az épületen. Áttért az iskola a gázfűtésre, korszerűbb lett a csatorna és a világítás. Átalakultak a tantermek, több kisebb termet választottak le, könyvtár, konyha-étkező, újabb tornaterem és öltöző, majd tetőtér beépítéssel és átalakításokkal újabb 9 tanterem jött létre. Megszépült és megújult a díszterem is. A folyosókon öltözőket hoztak létre, így kényelmesebbé téve a tantermeket. Új, liftes lépcsőház is épült 1986-ban.

A munkálatokat a Művelődési Minisztérium, a fővárosi tanács, a kerületi tanács, az önkormányzat, állami és magánvállalatok, a szülők, az iskolai alapítvány finanszírozták. A 100 éves évfordulóra teljesen megújult az iskola homlokzata is.

Iskolánk királyi állami főgimnáziumként létesült. 1909-től „István úti Főgimnázium” néven működött, 1921-ben „Magyar királyi Szent István Főgimnázium”, 1924-től az oktatási reform következtében reálgimnázium. A reform felmenő rendszerben 1931-32-ben fejeződött be. 1934-től iskolánk újabb rendelkezések értelmében ismét gimnáziumként működött.

1935-ben átalakították Budapest közigazgatását, levált a VII. kerület külső része, így iskolánk az új XIV. kerülethez került – Ajtósi Dürer sor 15. szám alatt, s neve „XIV. kerületi Szent István Gimnáziumra” változott. Az 1945-46-os tanévben az általános iskolai rendszer bevezetése következtében a régi gimnáziumi 1. osztály helyett indult az általános iskola 5. osztálya, s párhuzamosan működtek általános iskolai és gimnáziumi osztályok felmenő rendszerben. 1949-ben levált az általánosiskola, és maradt a négyévfolyamos gimnázium.

1950-től „XIV. kerületi Állami Általános Fiúgimnázium” lett a neve, 1953-tól „XIV.ker. I. István Állami Fiúgimnázium”. Az 1963-64-es tanévtől az iskola koedukált intézménnyé vált, neve „I. István Gimnázium” lett. 1991-től újra „Szent István Gimnázium”.