Elérhetősége:
Hatvany Lajos u. 7.
Tel:
(1)454-0570
(1)368-7443
Fax:
(1)454-0603
Email:igh@viszki.sulinet.hu
Névadónk:
Iskolánk névadója.

Varga István a két világháború közötti időszak mérsékelt reformokat szorgalmazó polgári közgazdásza volt. Életművével sokoldalúan járult hozzá a közgazdaságtudomány fejlődéséhez hazai és nemzetközi méretekben egyaránt. Abban a korban élt, és fejtette ki elképzeléseit, melyben többször is sor került arra, hogy Magyarország kénytelen volt a változó viszonyokhoz alkalmazkodva újra fogalmazni helyét a változó Európában.

Varga István 1897-ben született Budapesten. Az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évei határozták meg gyermekkorát egy polgári családban, de felsőbb tanulmányaira már rányomta bélyegét az első világháború, és egy nagyhatalom felbomlási folyamata. Közgazdasági tanulmányokat folytatott, és 1919-ben a Központi Statisztikai Hivatalban helyezkedett el, ahol a számok, adatok tükrében felfigyelt a tragikus sorsú ország gazdasági és társadalmi problémáira. 1920-tól pénzintézeti alkalmazott, majd 1927-1949-ig a Magyar Gazdaságkutató Intézet vezetője lett. A nagy gazdasági világválság (1933) után tanárként is bekapcsolódott a közgazdászképzésbe a Budapesti Tudományegyetemen, ahol 1940-ben címzetes rendkívüli tanári kinevezést kapott.

A háború éveiben olyan gazdaságpolitikai koncepciót készített elő, amely a német fasizmus vereségét feltételezve összegezte az ésszerű és célszerű cselekvés céljait, lehetőségeit és korlátait. Jól látta az ország gazdasági elmaradottsága és társadalmi szerkezete közötti összefüggést, és halaszthatatlannak ítélte az alapokat is érintő reformok bevezetését. Reformelképzeléseiben állította, hogy minimálisan annyi társadalmi változás szükséges, amennyit a korszerű értelemben vett gazdasági fejlődés megkíván.

Ez a mérsékelt reformokat tartalmazó tervezet kapcsolatba hozta a polgári ellenállási csoportokkal, és a nyilas hatalomátvétel után, ezért őt is német koncentrációs táborba hurcolták. Hazatérése után az egyetemen már nyilvános és rendes tanár, aki tevékenyen bekapcsolódott az ország újjáépítésének szervezésébe.

1945-tõl az Újjáépítési Minisztériumban dolgozott mint főcsoportvezető, később államtitkár lett. Az 1946. évi valutareform a hyperinfláció megfékezése, és az értékálló jó pénz (forint) megteremtése előkészítésében és végrehajtásában Varga István az Anyagi és Árhivatal elnökeként vállalt fontos szerepet. Ipari és Építésügyi államtitkárként részt vett a hároméves gazdasági terv előkészítésében. A fordulat évei váratlanul érték, különösen az, hogy 1950-ben rendelkezési állományba kerül, és egy év múlva nyugállományba helyezték. 1954-tõl csak elméleti kérdésekkel foglalkozott az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében.

Az 50-es évek gazdasági és politikai bukása és az 1956-os forradalom után az új rendszernek ismét szüksége lett Varga István szaktudására.

1957-tõl a Marx Károlyról elnevezett Közgazdaságtudományi Egyetemen dolgozott, ahol közgazdasági elmélettel, fogyasztás-gazdaságtannal, konjunktúrakutatással, pénzügytannal, statisztikával, demográfiával, a szocializmus és a tervgazdaság problémáival foglalkozott. Egyik vezetője lett az újjáalakuló Magyar Közgazdasági Társaságnak, szakmai tekintélyét bizonyítja, hogy többször hívták külföldi egyetemekre (Ausztria, NSZK) előadást tartani. Az új hatalom által létrehívott Közgazdasági Szakértő Bizottság elnöki tisztjét is betöltötte, hozzájárulva az 1956-ot követő gyors stabilizációhoz. 1958-tól tagja lett a Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnak.

Az 1956 utáni esztendők pályafutásának egyik csúcspontját jelentették. Varga István azon közgazdászok közé tartozott, akik a gazdasági és társadalmi cselekvés megtervezését és kidolgozását tekintették a közgazdaságtudomány legfontosabb feladatának. Ezt a feladatot példátlan, csendes energiával, kitűnő szervezőképességgel, és csodálatos módszerességgel oldotta meg. Tanítványai és munkatársai csodálták hatalmas és szinte minden közgazdasági problémára kiterjedő tudását, gyakorlati érzékét, fáradhatatlanságát, és emberi tisztaságából fakadó optimizmusát. Nem ismerte a fáradtságot, amíg bízni lehetett abban, hogy valamely ügy elintézhető, vagy a probléma megoldható. Az ellentmondásos történelmi helyzetekben gyakran veszélyek között is.