Elérhetőség: Cím: Széchenyi u. 2. | telefon: +36/94 333-700 |e-mail: gimnazium @ szent-norbert.sulinet.hu
Történet: Norbert a mai Hollandia területén Gennepben született, szülei - egy látomás alapján - már kis korában úgy gondolták, hogy Isten a papságra hívja. Már nagyon korán elhelyezték egy káptalanban (püspök körüli papi testület), ahol megkapta a kisebb rendeket, de nyilvánvalóan nem volt szándékában papnak lenni. Gazdag volt, pompakedvelő, tüzes kedélyű és igen hajlott a szélsőségekre. Életét egyre inkább a földi örömökre rendezte be. Mindezek ellenére ifjúságát semmiféle ballépés nem terhelte.

1110-ben a kölni érsekkel együtt elkísérte Rómába V. Henrik császárt. Ott látva a pápa kiszolgáltatottságát, valamint a világi hatalom és az egyház közti feszültséget, Norbert megérezte, hogy választania kell a császár és a pápa között. Később fölajánlottak neki egy püspökséget, ami akkoriban nagy vagyont is jelentett, de ő nem fogadta el.

1115-ben történt igazi megtérése egy kolostorban, ahol kapcsolatba került néhány, reformot sürgető szerzetessel. Ekkor szenteltette magát pappá a kölni érsekkel. Szembefordult a káptalan életstílusával, amihez ő is tartozott. Lemondott javadalmairól, birtokairól. Pénzét szétosztotta a szegények között és vándorprédikátorként járta az országot. A források tanúsága szerint rendkívül jól tudott prédikálni. Kezdetben fő törekvése volt, hogy a viszályokat elsimítsa, később tüzes beszédeivel követőket toborzott az új életformához, amit alapított. Minden gondja a szegényekre és az apostoli életre irányult. Fontosnak tartotta a pápával való egységet. Elment II. Kallixtuszhoz, hogy ő újítsa meg prédikációs engedélyét.



Társaival Prémontré völgyében kolostort alapított, ahol az ágostonos regula szerint éltek közös életet. Erről a helyről kapta nevét az új közösség: premontreiek. A premontreieknek a kolostori elmélyedést, tanulmányokat társítaniuk kellett a világban folytatott működéssel, és azzal, hogy tanúságot tegyenek az evangéliumról keresztények és nem keresztények között. Norbert továbbra is vándorszónok akart maradni anélkül, hogy egyetlen apátsághoz kötné magát. 1126-ban Rómába ment, és ott megkapta a pápától az általa hozott reform, illetve általa alapított rend jóváhagyását. Ugyanebben az évben Magdeburg érsekévé választották, és ettől kezdve jelentős szerepet kellett játszania korának történelmében. A II. Ince és II. Anaklét közt támadt egyházszakadás idején Norbert az elsők között állt Ince pápa pártjára. Egyházmegyéjének megújításával számos nehézségbe ütközött, ellenségeket is szerzett magának, de fáradhatatlanul dolgozott a belső megújulásért és a misszióért.

1134. június 6-án, 54 éves korában hagyta itt a földi életet. XIII. Gergely pápa avatta szentté 1582-ben.



I.2. A gimnázium története



Az iskola története megalapításától az I. Ratio-ig



A felvilágosodás Magyarországbeli elterjedésére, az iskolatörténet későbarokk korára jellemző, a nemzet ébredése, a magyar történelem, földrajz alaposabb megismerésére való igény, a nemzeti öntudat hajnala.

Ebben a közegben, az egykori római colonia romjain épült, néhány ezer lakosú kis város, Szombathely vezetői gimnázium alapításával foglalkoztak. A környéknek és magának a városnak a fejlődéséhez nyilvánvalón szükség volt a gimnáziumra, azonban még nagyon sok akadályt kellett elhárítani, amíg a legelső évfolyamok birtokba nem vehették új iskolájukat. A város tervének megvalósításához saját forrásain túl egyrészt a nagylelkű adományozókra számított, másrészt egy egyházi eredetű alapítványt kívánt felhasználni. Ezt az alapítványt Birhás István, Sopronkőhídai plébános hozta létre, négy szegény sorsú szombathelyi gyermek taníttatására. Az iskola megalapítása réven sokkalta több szombathelyi gyermek részesülne előnyös tanulási lehetőségben - érveltek a város vezetői. Az 1770. évi közgyűlés elfogadta a tervezetet, így a város küldöttséget menesztett kegyurához, Zichy Ferenc győri püspökhöz, aki örömmel fogadta a tervezetet, és a következő évben már megindulhatott egy kísérleti osztály. A püspök közbenjárására, 1772. június elsején, Mária Terézia, "Dei gratia Romanorum Imperatrix..." -ahogy nevezi az alapítólevél iniciatívája a királynőt-, megalapítja a szombathelyi gimnáziumot. A jelentős közadakozásból felépült új épületét csak 1773-ban vehette birtokába az intézmény.

Már az eddigiekből is kitűnik, hogy az intézmény megszületésének első pillanatától kezdve az egyház milyen tevékeny szerepet játszott a gimnázium életében. Ez természetes is, hiszen abban az időben az iskolaalapítás is az egyház jogköre volt. A gimnázium első praefectus scholarum-a (igazgatója) Angster Jeromos, és tanári kara - Boros Oszwald és Borkovits Tamás - mindhárman ferences szerzetesek. Az oktatás a kezdeti időkben a jezsuita és piarista hagyományok szerint folyt, nagy szerepet kapott benne a latin nyelv, a vallási ismeretek, valamint az iskola tanulói naponta részt vettek a vártemplomban celebrált szentmisén.



Az évtized vége felé közeledve, azonban tanügyi reformok szeleinek hatására viharfelhők kezdtek gyülekezni a fiatal iskola feje felett. 1777-ben megjelent a Ratio Eductionis, az első kísérlet az egységes, állami iskolarendszer megteremtésére, melynek értelmében az iskola felügyeleti joga az állam kezébe került. Ez és majd II. József rendeleteinek egy része ugyan valóban jótékony jelleggel hatott az iskolai életre, például hogy felülvizsgálta a tanítás-tanulás módszereit: kifogásolta a literális memorizálást, a Ratio tartalmazott explicit tantervi követelményeket, foglalkozott a fegyelmezés kérdésével is, etc. Azonban ezekkel a rendelkezésekkel indult meg a germanizáció, és 1778-ban elvették az iskolától a humanitas két osztályát, és ezzel pedagógiummá (kisgimnáziummá) minősítették. Ezzel az intézkedéssel igen nagy mértékben visszavetették az iskola fejlődését, sőt Szombathely vidékének tudományos és kulturális életét, amihez még az is hozzájárult, hogy a "kalapos király" bevezette a tandíjat az iskolánkban, így sok szegénysorú diák -nagyrészt a parasztság és a kisnemesség sorából- esett el a gimnáziumi tanulás lehetőségétől.

Az egyházat visszaszorító jozefinista politika rendeletei egymást követték, és hatásuk is megmutatkozott az iskola életében (pl. a vallástan kivétele a tantárgyak sorából), és 1789-ben a 11 éve elvett két osztály visszaadásával együtt felsőbb rendelkezésre sor került az iskola teljes államosítására. Az új gimnázium tanárainak már több mint a fele világi személy lett.

II. József halálos ágyán rendeleteinek egy részét visszavonta, és lassan az iskola körül kavargó viharfelhők is kezdtek oszladozni. A fiatal szombathelyi püspökség nagy, első főpapjának, Szily Jánosnak, áldásos tevékenysége is kezdte lassan meghozni gyümölcseit. Az iskola alapításakor élő szellemiség újraéledésének igazolója, hogy 1793-ban létrejött a szombathelyi líceum, a gimnáziumra épülő felsőbb tanintézet, melyet az 1794/95. tanévben Szily János és Zarka Károly (a líceum igazgatójának) kezdeményezésére egyesül. Ettől kezdve a líceum jövője hosszú időre szorosan összefonódik a gimnázium sorsával.

Az iskola történetét tárgyaló, még oly szűkre szabott műben sem szabad megfeledkezni a gimnáziumnak és tudós tanárainak a város életére gyakorolt jótékony, pezsdítő hatásáról. Szombathely a középkori, járványok, háborúk és tűzvészek által pusztított kis mezővárosból dinamikusan fejlődő, fejlett kulturális élettel rendelkező, fényes barokk várossá, püspöki székvárossá (1777) és megyeszékhellyé (1578) vált, amiben jelentős szerepet játszott iskolája is. Csak néhány nevet említenék a tudós tanárok sorából: Már első igazgatója, Angster Jeromos is színművet írt, Kresznerics Ferenc egyaránt foglalkozott matematikával és numizmatikával, nevelési kérdésekkel, Kulcsár István rendezte sajtó alá Mikes Kelemen törökországbeli leveleit, nagy irodalomszervező és szerkesztő volt, Szekér Joáchim a kor neves írója tábori papként bejárta Európát, Szép János írta az első magyar nyelvű esztétika tankönyvet, és még lehetne folytatni a sort.

Ezekben az években a gimnázium és a líceum összlétszáma 433 körül ingadozik, szórása 58 - legalábbis ahogyan a fennmaradt adatokból megállapítható. A tanulók származás szerint nemesek, polgárok illetve jobbágyok voltak (nobilis, civis et plebejus).

Az intézményben folyó, magas színvonalú tanítás emlékeként több évfolyamból maradtak ránk, a tanév végi ünnepélyes vizsgák, az ún. tentamen publicen-ek tételei. Ezeket a kötelező vizsgákkal ellentétben csak az önként jelentkezőknek kellett letenniük az iskola és a város előkelőinek jelenlétében. A tentamen publicen-ek vagy disputiones-ekből vagy defensio-kból álltak. Az MTA őrzi a líceum egyik magántanulójának, Széchenyi Istvánnak kézírásos vizsgatételeit az 1806/1807. és az 1807/1808. tanévekből. A gróf a bizonyítvány tanulsága szerint cum calculo Eminentiae vizsgázott.



A Premontreiek bekapcsolódása



Az intézmény történetének felvázolása során láttuk, hogy eddig egy ferences-egyházmeggyei, majd később egy világi iskola végezte a felelősségteljes oktató-nevelő munkát; a századfordulót követő évekhez közeledve azonban egy új korszak hajnalának fényei kezdenek feltűnni, hogy sugarukkal bearanyozhassák a szombathelyi iskolaélet mezejét. A események láncolatában ünnephez érkeztünk, a rendi színekre utalva azt mondhatnánk: fehérbetűs ünnephez, olyan eseményről kell megemlékeznünk, amelyet a hálás tanulóifjúság még 193 év múlva is úgy említ meg, mint iskolánk alapítását.

A Premontrei rend Sz. Augustinus reguláját követő kanonokrend. Alapítója Xanteni Szent Norbert (1085?-1134), és még az életében, II. István hívására (1116-1131) Premontrei szerzetesek érkeztek magyar földre. A fojtó török hódoltság múltával, morva és osztrák apátságokból ismét Premontrei szerzetesek érkeztek Magyarországra, azonban mielőtt még megerősödhettek volna, II. József feloszlatta a rendet. 16 évvel később I. Ferenc császár (1792-1835) 1802. szeptember 9-én kiadott rendelete értelmében a ciszterci, ferences és Premontrei rend ismét megkapta a működési engedélyt, azzal a feltétellel, hogy tanítórendi funkciókat vállalnak át. A feladat nagyon is illőnek bizonyult a Premontrei rend szelleméhez, azonban a kényszerszünet erősen megviselte a rend humán és anyagi erőforrásait. A rendelet a keszthelyi és a varasdi gimnáziumok átvételét írta elő, azonban később a helytartótanács felismerte, hogy a varasdi nemzetiségi iskolában a magyar nyelvű rendtagok nem tudnának hathatósan tanítani, így a határozat a keszthelyi és a szombathelyi gimnáziumok átvételét írta elő. A már fentebb vázolt okok miatt azonban több évre húzódott ki az átvétel folyamata.

Tulajdonképpen ez csak akkor kezdődhetett meg, amikor a tanárok fizetésének feladata áthárult a rend prelátusára, 1808. február 1-én. Buday Ágoston a tanárok elszállásolására ingatlant vásárolt Szombathelyen (A Batthányi házat), ahova már 1808-ban beköltöznek a rend tanárai. Az első tanév az immár Premontrei egyházi iskolává lett intézményben 1808. novemberében kezdődött. A feljegyzések tanúsága szerint az első Premontrei tanári kar 1808. november 1-én tartotta alakuló ülését. Nem tudhatjuk,gondoltak-e arra az ott jelenlévő, iskolateremtő-fenntartó küldetésük teljes súlyát átérző paptanárok, hogy 193 év -majdnem két évszázad- elmúltával ismét Premontrei tanári kar alakul, amely rájuk mint követendő, dicső példaképre gondol vissza... A Premontrei rendtagok bekapcsolásához tartozik, hogy a rendelettel egy időben a líceum különvált az iskolától.



II. ratio és reformkor

Elérkeztünk a magyar nemzet XIX. századbeli ébredésének korához, a reformkorhoz. A magyar nyelv megreformálása, a nyelvújítás, amely egészen az 1820-as évekig eltartott, a fellendülő kulturális élet természetesen kihatott a a nemzet iskoláira is, köztük a rendalapítóról nevezett Premontrei gimnáziumra.

1806-ban ismét oktatásügyi rendeletet adott ki "Magyarország apostoli királya": a II. Ratio Eductionis-t. Ennek értelmében megnőtt az alsóbbfokú oktatás szerepe, ugyanakkor a közép- és felsőfokú intézményeket tekintve néhány rendelkezése károsnak mondható.

A rendelet jelentős hatást gyakorolt a gimnázium életére. Létrehozta a napjainkban újjáéledő nyolcosztályos középiskola szerkezetét: A gimnáziumunkbeli oktatás három tagozatra bomlott. Az alsó négy osztályt grammatikainak nevezték, ezenkívül még latint, számtant és vallástant tanítottak itt. A grammatikai osztályokban a III. illetve a IV. évfolyamban kezdték meg a földrajz és a történelem oktatását. A következő tagozat, a humanitas, két évfolyamra tagozódott: a rétorok és a poéták osztályaira. Az ötödik osztály diákjai (más néven logikusok) természetesen leginkább a szónoklattannal, görög és római szónokokkal foglalkoztak, azonban emellett tanultak logikát, görög régiségtant, mitológiát, számtant, történelmet, antropológiát. A humanitás felsőbb osztályában a fentebb említett kapcsolódó tárgyak mellett még fizikát, természetrajzot, botanikát, mineralógiát találhatunk. A tanulók természetesen nem csupán obszerválták a művészeteket, hanem tehetségükhöz mérten művelték is azokat. Például saját költeményeikből hetente felolvasást szerveztek. A legfelső tagozat, a filozófiai osztályok már a szombathelyi líceumba kerültek, és elvégzésük sem volt kötelező, ha valaki csak a gimnáziumi bizonyítványt kívánta megszerezni. Természetesen a fentebb vázolt konstrukció később jelentős változásokon ment keresztül, azonban még nagyapáink is nyolcosztályos gimnáziumokban tanultak.

Az iskola életében jelentős változásokat hozott a reformkor szelleme. Az ország felemelésének programja magával hozta az oktatás fejlesztését. Ezen gondolatnak, Széchenyi "kiművelt emberfők" nevelését sürgető eszméinek fényében, teljesen érthető, hogy fókuszba került és a politikai törekvésekkel összekapcsolódott az iskolák ügye. Gimnáziumunkban a magyar nyelvet a Ratio óta külön tantárgyként tanították, azonban saját órája nem lévén, csak a latinnal együtt. Az állapot az 1819/20. tanévben változott meg: ekkor a magyar nyelv és irodalom rendes, osztályozott tantárggyá válik, tankönyve a Verseghy-féle latin nyelvű könyv. Az 1840/41. tanévben a főigazgató leirat útján kéri ki a tanárok véleményét a magyar nyelvű tanítással kapcsolatban, és a tanári kar egyöntetű, lelkes helyeslő válaszát követően az 1844. évtől, a klasszikus tárgyak kivételével, magyar folyik a tanítás.

Ezekben az évtizedekben a gimnáziumban folyó oktató-nevelő munkát néhány rendkívüli körülmény zavarja meg: A napóleoni háborúk idején több tanuló hadba vonult - cselekedetük is a gimnázium hazafias szellemének egyik szép példája. Az 1817. májusában dühöngő rettenetes tűzvész miatt több hétre szünetel a tanítás a Premontrei gimnáziumban. Később az egész országon végigsöprő, kegyetlenségével a középkort idéző, kolerajárvány akadályozza az ifjúság nevelését.

Ebben a korban a gimnázium tanulólétszáma 200, majd később 100 körül mozgott, és a szabadságharc idején a tanítás is szünetelt.

A forradalom szele, mely 48 tavaszán hazánkat is elérte, ismét felszította a gimnázium tanulóiban és tanáraiban a hazafias lelkesedés már lobogó tüzét. Sokan jelentkeztek a szabadságharc hadseregébe. A világosi torokszorító pillanatok után az egész országban dühöngő megtorlás sajnos iskolánkat sem kímélte: fennmaradtak adataink arról, hogy több kiváló tanár, Kulcsár Fábián, Pozsgay Dózsa, Sebesy Kálmán és Laky Demeter, is Kufstein várbörtönében raboskodott. Laky Demeter (1818-1902) izzó hazafiságát külön ki kell emelnünk. Több tankönyvet is írt, költészet, irodalomtörténet, stilisztika tárgyköreiből, és lefordította Milton Elveszett paradicsomát, megírta a rend történetét, Szent Norbert életét, etc. Vasba verve, az Olmützben, Kufsteinben és Josefstadtban letöltött várfogsága idején Gibbon művét, A római birodalom bukásának és hanyatlásának történetét, fordította le angol nyelvről.



Az elnyomás kora

A reformkorban és később a szabadságharc évei alatt sok haladó szellemű tanügyi rendelkezés született, például az 1848-as javaslat, amely azonban a megindult harcok miatt nem tudott törvényerőre emelkedni. A következő korszak oktatáspolitikájára az jellemző, hogy a pozitívan megítélhető részei mellett, minden eszközzel igyekszik az alattvaló lojalitás biztosítására, bárminemű lázongás megakadályozására.

Az iskola életére a legnagyobb hatást az 1849-ben megjelent osztrák Szervezési Tervezet, az Entwurf der Organisation der Gymnasien und Realschulen in Oesterreich (továbbiakban: Entwurf), gyakorolta, melyet Thun Leó, közoktatásügyi miniszter, nevével fémjeleznek. Az Entwurf minden intézkedése mélyen felkavarta a gimnázium és a különvált líceum életét. Az egyes tantárgyak osztályonkénti tanításával szemben, bevezette a szaktanári felmenő rendszerű tanítást.

Az Entwurf értelmében a nyolcosztályos gimnáziumi képzésnek egyetlen intézmény égisze alatt kellett megvalósulnia, azaz össze kellett vonni a gimnáziumot és a líceumot. A rendelet Szombathelyen sok vitát keltett, azonban a nyilvánosság, azaz az államilag akceptált bizonyítvány adásának joga a reform végrehajtásához volt kötve, melynek keresztülmenetele ezért nem is volt kétséges. A viták az egyesített intézmény, a főgimnázium finanszírozása körül csúcsosodtak ki. Ugyanis a gimnázium fenntartása a Premontrei rendre hárult, akik viszont érthető okokból az egyesített intézményt egyedül nem voltak képesek fenntartani. A gotthárdi apátság a líceum egyik fenntartója- viszont az Entwurfot kötelezettségeinek megszüntetéseként értelmezte. A feladathoz a vármegye erőforrásai is szűkösnek bizonyultak. A vitát végül állami intézkedés rendezte: A gotthárdi apátságnak is részt kellett vállalnia a főgimnázium fenntartásából. A volt líceum tanárainak egyenkénti kiválásakor azonban időről-időre ismét fellángolt a nézeteltérés, amit csak az tudott tartósan rendezni, hogy a finanszírozás terheit az állami tanulmányi alap vette át.

Az Entwurf rendelkezései szerint a nyolcéves tanulást a számonkérő érettségi vizsga zárta le, amely szóbeli és írásbeli részből állt. Az első évben problémát okozott, hogy ehhez a tanulóknak iskolánkból Sopronba kellett felutaznia, azonban a következő évben már Szombathelyen is tartottak vizsgákat. A szabadságharcot követő évtizedekben a Premontrei gimnáziumra -csakúgy mint az ország összes hasonló gimnáziumára-, súlyos teherként nehezedett a abszolutista germanizáló törekvés. A német nyelvnek a bevezetése, hasonlóan a többi élő idegen nyelvéhez; és a németajkú gyermekek anyanyelvi tanítása üdvözlendő dolog volt, azonban a kormányzat hamar kimutatta foga fehérjét: az 1853/54. tanévben minisztériumi leirat vizsgálta meg a német nyelv tanításának színvonalát, hogy az 1856/57. tanévben már "a felsőbb osztályokban, a vallástan kivételével, minden tantárgy németül tanítandó!" kijelentéssel lehessen rendeletet kiadni. Az iskolai érintkezés és az adminisztráció hivatalos nyelve is a német lett. A Premontrei gimnázium azonban az elnyomás e sötét napjaiban is feladatához hűen, az ifjúság hazaszeretetre nevelését fontosnak tartotta. . Sztraka Gábor, "historiae professor" ezekben az időkben, például a történelmet az első néhány német szó után mindig magyarul adta elő.



A Bimbófüzérről



A gimnáziumban a Bach-éra idején is hazafias szellemű nevelés folyt, ennek egyik bizonyítéka, hogy az 1855/56. tanévben jelent meg először iskolánk Bimbófüzérnek nevezett kiadványa. Ebben a folyóiratban az ifjúság szépirodalmi munkáját adta ki, és már az első évben 16 száma jelent meg. Ettől az évtől kezdve állt fenn a Bimbófüzér, és még századunk negyvenes éveiben is megjelent az akkorra már önképzőköri pályamunkák gyűjteményévé alakult újság. A diákság által kiadott folyóiratok állandóan változó tengeréből kiemelkedő Bimbófüzér útja azonban korántsem volt nyílegyenes. Már a második évfolyamban is csak 4-5 szám jelent meg, az időleges megszűnést pénzügyi okok, és a szerkesztők nézeteltéréseivel magyarázzák, de közrejátszott a patronáló tanár (Simon Vince kanonok) távozása. A következő évben azonban a Bimbófüzér főnixmadárként újjáéledve ismét 32 számmal jelent meg.

Az ezt követő évben a két felsőbb évfolyam vitáját, amely a lap megszűnésével fenyegetett, sikerült elhárítani, azonban ennek nyomaként februártól két Bimbófüzér jelent meg, a hetedikesek illetve a nyolcadikosok által szerkesztve. Az elkövetkező több mint tíz évben homályba burkolózik a lap sorsa, még azt sem tudjuk, hogy megszűnt-e, vagy csak nem maradt ránk egy példánya sem. A következő fennmaradt Bimbófüzér az 1870/71. tanévre datálható, ez azonban már az önképzőkör szerkesztésében jelent meg. A máig fennmaradt, kézírásos példányokat tanulmányozva megállapítható, hogy lassan elveszti folyóirat jellegét, és az önképzőköri dolgozatokat közlő éves periodikummá válik. Ezekben már nemcsak szépirodalmi, hanem az önképzőköri alapszabály értelmében (melyet 1869-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter is jóváhagyott), irodalmi, történelmi, földrajzi, természettudományokról szóló értekezéseket, tanulmányokat és esztétikai értekezéseket tartalmaz. A Bimbófüzér szellemét, irodalmi zsengéit a jelmondatnak választott Vörösmarty idézet jelképezi: "Kezdj buzgón, már sokra menél: halad aki megindult." Miklós Rafael 50 év távlatából is sokat idézett szavaival élve: "Nem irodalmi remekek ezek, hanem gyönge próbálkozások... Értékük sem önmagukban van, hanem a buzgalomban, mellyel megírták őket, a hazafias lelkesedésben, amely az íróikat ösztönözte." A diákok lelkesedését, lendületét, és tudását, a Premontrei iskola szellemiségét hirdető Bimbófüzér kéziratos példányaiból több mint hetvenet őriz az iskola könyvtára.



A kiegyezés kora és a századelő

Iskolánkra a századvég közeledtével a szabadság köszöntött rá: a békés alkotómunka hétköznapjai. A tiltás megszűnésével a hazaszeretet újabb virágai nyíltak ki: eddig nem szerepelt a tananyagban Petőfi és a forradalom története; most a prépost is Petőfi verseskötetet adományozott a felsőbb évfolyamok eminenseinek, és a fiatalok viseletükkel is kinyilvánították a forradalom és szabadságharc iránti érzelmeiket, eddig szigorúan tiltott és üldözött ruhákban pompáztak; és még lehetne sorolni azon külső jeleket, melyek a nyomasztó bürökrata-abszolútista-szellem távozásával megjelentek.

Az ifjúság lelkesedése, a régi Premontrei szellemiség továbbvitele, a hazafias érzelmek azonban nemcsak a felszínes cselekedetek külső mázán jelentkeztek; hanem mélyen áthatották a gimnázium egészét. A diákok tudásvágya egy érdekes formában is jelentkezett: létrehozták az önképzőköröket. Ezekben nagyon színvonalas munka folyt, komoly tudományos dolgozatok születtek. (Szemléltetésként például az egyik irodalmi pályázatban a nyilvánvalóan meglévő különbségek mellett Homérosz és Vergilius alvilágát kellett összehasonlítani.) Ezen dolgozatok értékesebb része a már említett Bimbófüzérben maradt fenn. A gimnázium alapítványok létrehozásával kitárta kapuit a tehetséges, de szegénysorú gyerekek előtt. Az egyik 1860-as évekre datálható igazgatói jelentés tíz alapítványról ad számot. Általában 20 tanuló részesült ösztöndíjban, ezenkívül még 60 rászoruló tanuló kapott segélyt. Ez a nemes feladat nagylelkű adományozók által lefektetett tőkék kamatából vált lehetségessé. A város maga is létesített alapítványt, amelyet Horváth Boldizsárról neveztek el.

A fejlődés eme korszakára szintén több tanügyi reform nyomta rá a bélyegét. Számunkra báró Eötvös József (1813-1871) tevékenysége mellett inkább Kálmán Móré (1843-1915) jelentősebb. Ő volt a magyar neveléstudomány egyik kiemelkedő képviselője, aki kidolgozta az 1879. évi gimnáziumi tantervet és az első középiskolai tantervi utasítást. Kálmán Mór a herbartista pedagógia követőjének nevezhető, noha bizonyos téren, különösen demokratikus felfogásával, túllépte azt. Rendezte a tananyagot ez eddigi elvtelen, sokszor felelőtlen kísérletezésekkel szemben, érvényesítette felosztásában a folyamatosság és a koncentráció elvét. Frissítőleg hatott a megcsontosodott, II. ratio óta ostorozott magoltatási rendszerekre, hogy a tananyag tollbamondását és literális számonkérését egyenesen megtiltotta.

Az Entwurf utáni köztes időszak korrekcióinak során vezetik be gimnáziumunkban rendes tantárgyként a rajzot és a testnevelést.

Az iskola eredményei, jóhíre a létszámok alakulásában is tükröződik, miszerint a tanulók száma felduzzadt, állandóan 450 körül mozgott, sőt néha az 500-at is elérte. A századforduló idején az alsós osztályok átlaglétszáma 60 körüli. Nem kell azonban csodálkoznunk az ekkora osztálylétszámon, hiszen 1951-től az intézményben tanító Dr. Szabó József elmondása szerint a század negyvenes éveiben a 70 fős osztályok sem voltak ritkák. Tehát az iskolánkban magasan fejlett oktató-nevelő munka folyt, a korszak haladó oktatásügyi rendeleteinek szellemében; mint azt a gimnázium nagy látogatottsága is mutatja. Meg kell említeni az iskola fizikaszertárát, amely felszereltsége révén országos hírűvé vált.

A kiegyezés korából, a század első évtizedeiből nagy egyéniségek, tudós tanárok, nemegyszer múlhatatlan érdemű prépostok egész sora tekint vissza reánk, kései kor gyermekeire. Az iskola százéves falain márványtáblák hirdetik emléküket. A teljesség igénye nélkül szeretnék megemlíteni néhányat közülük.

Dr. Kunc Adolf prépost prelátus, igazgató, a Szent István rend és a Ferenc József lovagrend kitüntetéseinek birtokosa Hegyhátsálon született egyszerű családból, 1841. december 18-án. Tehetségének és szorgalmának fényes bizonyítékaként hamar a gimnázium tanulói között találhatjuk. Isten hívását érezve lelkében, pap lesz, belép a rendbe. Szombathelyen 34 évesen már igazgató, a mennyiségtan, vegytan valamint a fizika tanára. Prépost prelátusként nevéhez fűződik a gimnázium 1894. szeptember 18-án felavatott új épülete. Kunc Adolf alakjával, mint fizikussal, kísérletező tudóssal is találkozhatunk. Foglalkozott a Foucault féle ingakísérlettel, távíróval, csillagászattal, etc. Türjén temették el, 1905. szeptember 12-én. Jelentős tevékenységének bizonyítékaként külön gyűjtemény jelent meg születésének 150. évfordulóján.

Dr. Edelman Sebő (1853, Győr-1921, Budapest) szintén a gimnázium fizikatanára, majd 1895-től igazgatója volt. Intenzív munkásságának jeleként tankönyvet írt matematikából és kémiából. (Matematikai zsebkönyv (1910), A vegytan alapvonalai (1891).) Foglalkozott még fizikával, különösen a gőzgépekért rajongott; de fényképezéssel (példa erre A fényírás és photográfia című dolgozata), és ennek művészeti arculatával is.

Dr. Kárpáti Kelemen (1859-1923) Premontrei kanonok nem a természettudományokkal, hanem a történelemmel, különösen szülőhelyének történelmével foglalkozott. Művei szinte "kötelező olvasmányok" a helytörténészek számára. Megírta Szombathely monográfiáját, melyet Kunc Adolf kezdett el, az iskola történetét. Felkarolta a Régészeti Egyletet. Megalapította a Vasvármegyei Kultúregyesületet, a Múzeumot, a Városi Szépítő Egylet egyik első alapító elnöke volt. Foglalkozott etnográfiával is. Nagyon sokat tett a város szegényeiért.

Dr. Lipp Vilmos (1835, Budapest-1888, Keszthely) már fiatal korában kapcsolatba került a régészettel. Szombathelynek és környékének (Vassurány, Szentpéterfa, Salfa) római emlékeivel foglalkozott, de érdeklődött az őskor és a középkor iránt is. Megalapította a régészeti egyletet. Később Keszthelyre került aligazgatónak, és tevékenységét ott is folytatta.

Az iskolára jellemző, színvonalas oktató munkához azonban különböző tárgyi feltételek is szükségesek voltak. A szertárak felszereltsége a már említett fizikaszertárhoz hasonlóan gazdag és bőséges, azonban a XIX. század második felében az iskola épülete bizonyult szűk keresztmetszetnek. Tudjuk hogy a líceum beolvasztásakor a felsőbb két évfolyam nem költözött át a gimnázium épületébe, így az iskola tanulóinak eléggé szerencsétlen kettéosztottsága jött létre. A épület építésekor még teljesen mások voltak a tantervi követelmények, és ennek megfelelően a kialakított tantermek célja is más volt.

Az újonnan bevezetett tantárgyakhoz így nem állt rendelkezésre megfelelő szaktanterem, valamint az gimnázium tanulóifjúságának létszáma is jelentősen túlhaladta a századeleji iskola befogadóképességét. A földszinti termek ezenkívül még szűknek, sötétnek és levegőtlennek bizonyultak. Sürgősen meg kellett oldani a rajztanterem, és a természetrajzi-, régiség- és éremgyűjtemény elhelyezésének problematikáját. Szükség volt ezeken kívül még a tornászati (testnevelési) szaktanteremre is, valamint a volt líceum épületében biológiai és fizikai előadótermet kellett volna kialakítani.

Mivel gyors intézkedésre volt szükség, ezért megvizsgáltatták az épületet, majd az emeletráépítés mellett döntöttek. A munkálatok 1871-ben zajlottak le. A költségek fedezésére a gimnázium és a rend ismét egyrészt önkéntes adományozókra kellett hogy támaszkodjon, ahogy tette az intézmény születésének első pillanatától kezdve. A várva várt segítség most sem maradt el: Szombathely városa 30 ezer téglát, a szükséges homokot és fövenyt adományozta, de a megye és a lakosság sem maradt tétlen. Mindenki tudta azonban, hogy ez az építkezés csak ideiglenes megoldás lehet, csupán időt nyertek, viszont a kérdést nem oldották meg. Trefort miniszter, a csornai préposthoz írt levélben ezt így fogalmazza meg: "Legutóbbi körutam alkalmával megvizsgáltam a szombathelyi főgimnáziumot is, és örömömre szolgál kijelenthetnem: miszerint ezen intézet, szertárainak s gyűjteményeinek felszerelését s a tanárok képzettségét illetőleg hazánk első rendű középtanodái közé sorolható. Nem hallgathatom el azonban a tapasztalt hiányt sem...", és kifejezi, hogy e "minden tekintetben mintaintézet"-nek a "jelenkor követelményeinek megfelelő állapotba" lévő épületre volna szüksége. Szavai nem hullhattak terméketlen talajra a prépost lelkében hiszen már a nyolcvanas években megkezdődött a tervek elkészítése. az új iskolaépületet 1894. szeptember 18-án szentelte fel Hilasy Kornél megyéspüspök. A fényes ünnepséget, melyen részt vett báró Eötvös Lóránd (1848-1919) kultuszminiszter, Kunc Adolf nyitotta meg. Szavai, "palotát emeltünk a tudománynak...", ma márványba vésve találhatók az általa felavatott, 101 éves épület falán.

A gimnázium falai között minden időben, még az abszolutista elnyomás korában is keresztény szellemű, vallásos nevelés folyt. 1905-ben alakult meg a Mária kongregáció helyi szervezete.



Világégések között és háborúk viharában



Már érezni lehetett a levegőben vibráló feszültséget, már hallani lehetett a háború előszeleit, amikor Szombathelyen a boldog békeidők egyik utolsó mozzanataként, a város "kinőtte" az egy gimnáziumot. Már olyan sok fiatal vágyott középfokon tanulni, ismereteket szerezni, hogy mindegyiket helyhiány miatt nem tudta felvenni a Premontrei gimnázium. Ezért a Faludi Ferenc utca 6. szám alatt 1912-ben megindult az utca nevét viselő reáliskola első osztálya, 80 tanulóval. Később reálgimnáziummá vált. Noha ezt a gimnáziumot a város alapította, az egyházzal is kapcsoltban volt: a névadója Faludi Ferenc (1704-1779) jezsuita szerzetes, író, tanár a nagyszombati és a bécsi egyetemen. A Faludi gimnáziummal többször találkozhatunk a Premontrei iskola történetében is, valamint a Nagy Lajos gimnázium ezt az iskolát magába olvasztotta; ezért láttam szükségesnek létrejöttéről megemlékezni.

Az iskolában még békés alkotómunka folyt, de a láthatáron már megjelentek a háború világot felkavaró, pusztító, sötét fellegei. Az iskola épületét már a háború első évében katonai tartalékkórháznak foglalta le a hadsereg, a tanítás 1915 szeptemberétől 1916 januárjáig a tanítás a reáliskolában (alsó öt évfolyam) és a földmérési hivatal helységeiben (felső három évfolyam) folyt. A háború bevonult a tananyagba, különböző háborúra és katonaéletre felkészítő tanfolyamokat kellett tartani, aktuális katonapolitikai mondanivalót kellett beleszőni a tanítási órák menetébe. Erről az iskola háborús évkönyve így szól: "Tanítás közben a tanárok serényen felhasználtak minden alkalmat arra, hogy a tárgyalt tananyagnak a háborúhoz való vonatkozását feltüntessék." Az iskolának több diákja vonult be a hadseregbe, az évkönyv őket búcsúztatva mondja: "katonasorba távozó diákjaink a hazaszeretet hevétől lelkesítve és a hit erejétől felvértezve menjenek a háborús zászlók alá..." Magyarországot azonban a háborúban az ismert okok miatt, sem a lelkes katonák, sem a mégoly buzgón imádkozó otthonmaradtak sem tudták győzelemre vinni, 1920. június negyedikén az ország vezetői aláírták a Trianoni békeszerződést. A gimnázium hadba vonult diákjai a katonavonatokon és gyalogszerrel visszaérkeztek Szombathelyre, és a forradalom gondolatokat megkavaró viharában, 1919. március 27-én egy tudósító már arról ad hírt, hogy egyes tanulók "felajánlkoztak, hogy belépjenek a vörösgárdába".

Az elkövetkező évtizedek eszmei áramvonulatai megjelentek az iskolánk életében is: a Magyar Hiszekegy elmondása az órák kezdetén, emlékünnepség a békefeltételek kihirdetésekor, etc. Megjelentek a gimnázium diákjaira építő új szervezetek mint például a Vármegyei Népgondozó Szövetség, a Területvédő Liga helybeli osztálya, a Magyar Jövő Szövetség.

A magyarországi cserkészet virágkorának éveiben, 1920. június 12-én bontott zászlót iskolánkban az 50. számú Hunyadi cserkészcsapat. Vezetője Szász Géza. A Hunyadi kezdetben 30 cserkészt tudhatott tagjai között, és egy év múlva már megtriplázódott: 104 fő volt a csapat létszáma. A csapat a szombathelyi központú híres, III. cserkészkerülethez tartozott. Előkelő sorszáma mutatja: a Hunyadi Magyarországon ötvenedikként alakult meg. (Napjainkban a sorszámok már régóta magas, háromjegyű számok.) A csapat ahhoz a cserkészkerülethez tartozott, amely 1920. május 5-én még külön szövetséget akart alakítani (vö. Budapest-"romlatlan vidék" vita). A kerület, és benne csapatunk, a későbbiekben is jelentős hatással volt a mozgalomra, sok lelkes vezetőt adva neki.

Alig indult meg a gimnázium békés élete, régi és nemes hagyományokra épülő oktató-nevelő munkája, amikor a háború fellegei kezdtek visszatérni. A vihar most még borzalmasabb erővel tört ki. A saját épületéből kiszorult Faludi gimnáziummal kénytelenek voltak megosztani épületüket, így két iskola zsúfolódott be abba, ami miatt a szemléltető oktatás, és a szellőztetés, takarítás nagy nehézségekbe ütközött. De ez még csak a kezdet volt!

Az utolsó háborús Veni Sancte-t 1944. szeptember 8-án tartották a székesegyházban, melyet akkor még nem ért bombatalálat. A tanítás szeptember 11-én kezdődött meg. A német hadsereg a Kanizsai-Orsolya leánygimnázium épületét is elfoglalta, így iskolánkban már három iskola diákjainak tartottak órákat. Ezt úgy oldották meg, hogy felváltva tanítottak: hetenként kétszer délelőtt és ugyanennyiszer délután. A Premontrei iskola hétfőn és csütörtökön délelőtt, kedden és pénteken délután tanított. Egy "tanítási nap" ilyenkor hat órát tartottak. Ezenkívül a két felsőbb évfolyamban egy-egy természettani, és minden évfolyamban egy-egy (elsőben és másodikban kettő) testnevelési órát tartottak a szabadnapokon, hogy a másik két iskola munkáját ne zavarják. A korán kezdődő elsötétítés miatt negyven perces órákat kellett bevezetni. Az iskola ezekkel a kényszermegoldásokkal is csak körülbelül 6 hétig tudott tanítani épületében, de szerencsére ezalatt kevés hosszantartó légiriadó volt.

A polgármester október 21-én írta alá a lefoglaló határozatot, és ezt csak 23-án kézbesítették, de a katonaság már 16-án délben közölte, hogy az épületet hadikórházként igénybe veszi. Az iskola "beteg magyar testvéreink érdekében előzékenyen teljesítette a kórház parancsnokainak kívánságait". Az önfeláldozó Premontrei szellemmel szemben az épületbe betelepültek közül sokan vandál pusztítást vittek végbe.

Több felszerelés eltűnt az őrizetlenül hagyott szertárokból, megrongálták a bútorzatot, lakhelynek használták a könyvtárt, fizikaszertárt, etc. 1945. január 16-án a hadikórház 125. számú tábori kórházzá alakult, ami újabb helyiség használatba vételével járt. "A mindenható irgalmából" nem csapott be bomba az épületbe, épségben megmaradtak az iskola iratai, anyakönyvei. A légnyomás miatt 227 ablaktábla tört ki. A front elvonulása után a SZEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottság) parancsnoka, Lwow ezredes augusztus 21-én kiürítette az épületet, majd a kárt augusztus 28-án 190 095 pengőben állapították meg.

A rend tagjai még ezekben a vérzivataros napokban, az iskolaépület elfoglalása után sem szűntek meg nevelni és tanítani az ifjúságot. A szombathelyi tanítványokat rendházukban, a tanárok lakásain gyűjtötték össze, és kijelölték számukra a következő hétre előírt tananyagot. A szűkős lehetőségek határain belül a leckét magyarázni is próbálták. A vidéki tanulókhoz ezt levélben küldték ki. Januártól tervszerűen, a rend működését ellehetetlenítve, a külügyminisztérium kezdte lakás és hivatal céljára a rendház helyiségeit lefoglalni. Az évkönyv szavaival élve: "a felszabaduláskor kb.150 férfi, nő és gyermek keresett és talált védelmet rendházunkban. Csak miután ezeknek nagy része otthonába visszatért, kezdhettük meg, most már rendszeresen a tanítást". Azonban ezt is zavarta a beszűrődő külső zaj. A gimnázium mindezek ellenére a tananyagnak a továbbhaladáshoz szükséges részeit rövidítve is, de át tudta adni az ifjúságnak.

A háború vészterhes napjaiban sem lankadt el a hazafias szellem a diákság szívében, a fiatalság "nem ült fel a hangzatos jelszavaknak, hanem ezek elől a komoly munkában keresett menedéket.", az iskola cserkészei a diákokkal együtt mindig részt vettek a bombatámadások mentési munkálataiban, a romok eltakarításában, etc. A Mária kongregáció, az 50. Hunyadi és az Ifjúsági Segítő Egyesület, valamint az Aerokör működése a háború napjaiban sem szünetelt. A háború múltával, az éledni kezdő, épülő országgal együtt a Premontrei iskola is új utakra indult a régi, értékes hagyományokkal tarsolyában. A fejlődést ívét azonban a történelem vaskeze töri szét: a szocializmus megvalósítását célzó kormány 1948-ban meghozza rendeletét az egyházi iskolák állami kézbe vételéről. A Szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium és a Faludi Ferenc Gimnázium egybe olvasztásával megalakul az állami Nagy Lajos Gimnázium.

A kommunista diktatúra bukását követően, az újraalapított Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban az 1994/95-ös iskolaévben ismét megindult a tanítás.



I.3. Az iskola küldetésnyilatkozata



Az alapító okiratban kitűzött célokat alapul véve, oktató és nevelő munkánkat az alábbiakban összegezzük. Pedagógiai munkánkban messzemenően igyekszünk megfelelni az „Etikai kódex, A magyarországi katolikus egyház közoktatási intézményeiben dolgozó pedagógusok számára”-ben kitűzött eszményeknek. Ezeket pedagógusközösségünk életünket szabályozó normáknak tekinti.



Iskolánk feladata és belső tartalma: 1. Szintézist teremteni a hit és a műveltség között; 2. Szintézist teremteni hit és emberi életmód között. A továbbtanulásra való magas színvonalú felkészítés – az értékek hierarchiájában.