Weboldal készítés, Google optimalizálás, SEO
/

E-mail:

Jelszó:

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola

(Miskolc) Csatlakozom

Az iskoláról

Telefonszám: 46/412-337, 46/508-939, 46/505-430.
Email: iskola@koosk-misk.sulinet.hu

1964-ben történt egy szerény kezdeményezés. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, a budapesti Ybl Miklós Építőipari Technikum és a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat közösen megindította egy osztályban az építőipari technikusi képzést, a Budapesti Ybl Miklós Építőipari Technikum Miskolci Kihelyezett Tagozataként. Működési helye: BÁÉV Munkásszálló, Miskolc, Selyemrét út 1.
Az 1964/65-ös volt az első tanév. Az 1965/66-os tanévre már megépült a munkásszálló új szárnya, melynek a földszinti részében nyert, külön bejárattal a mi kis iskolánk. Öt tanterem, szertárak, könyvtár, irodák, vagyis csak a legszükségesebbek. A szorongató szükségben azonban találtunk emberséges segítséget is. A munkásszállónak sikerült megoldani a tanulók és az iskolai dolgozók ebédellátását. 1966-ban a József Attila utca és a Baross utca kereszteződéséről a VOLÁN-telep elköltözött, és az erre járók egy nagy építkezés tanúi lehettek. (Régi szóbeszédekből tudjuk, hogy a háború előtt és alatt egy autójavító műhely működött, de a németek páncélkocsikat is javítottak.) Az iskola építésekor néhol hiba csúszott a tervezésben. Egy ilyen "hiba" miatt épült például a tanári szoba tanterem nagyságúra. Az udvar kialakításakor derült ki az is, hogy a földben egy 10-15 köbméteres tartály van. Ám mivel ezt kiemelni körülményes lett volna és a határidő is szorított, az egyszerűbb megoldást választották. Földdel és betonnal befedik (csak azt nem lehet tudni, hogy mikor megy tönkre a tartály és keletkezik a helyén egy kisebbfajta kráter). A tornaudvar megépítéséhez is hasonló lelemény kellett. Az úgy történt, hogy az éppen korszerűsítés alatt álló Szerencs-Sátoraljaújhely felé vezető úton 3 napra "véletlenül" leállt a munka, több tíz teherautónyi aszfalt, valamint a szükséges munkagépek az iskola udvarára "tévedtek". Ezért utólag is köszönettel tartozunk a Miskolci Közúti Építő vállalatnak. Mindezek ellenére 1967 végére már álltak a 16 tantermes, tornateremmel és kisebb műhelyekkel ellátott iskola falai.
Az eredetileg gimnáziumnak indult iskola azonban a középfokú szakoktatás miatt középiskolává módosult. Mivel az iskola számára elsősorban gépész jellegű szakoktatást határoztak meg, az eredeti terveken ismét alaposan módosítani kellett. Lényegesen nagyobb műhelyekre volt szükség /gépműhely, lakatos-és asztalosműhely/. Ezeket azonban csak a földszinten lehetett elhelyezni. Így került teljesen egyedi módon az eredetileg - és logikusan -földszintre tervezett tornaterem az emeletre. A tantermek azonban még szinte üresek voltak. A megrendelt bútoroknak csak egy részét állították "szolgálatba", a többit raktárakban vagy más iskolákban helyezték el. Ezek egy része azonban nem volt megfelelő, mert tömegével rendeltek kisiskolás és óvodai bútorokat. Ezeket később megfelelő bútorokra cserélték. Végül augusztus végére több forrásból /1.sz és 2.sz Ipari Szakközépiskola, Földes Gimnázium, a Miskolcon megszűnő Bányaipari Aknászképző Technikum/összeállt a 35 tagú tantestület és szeptember elején 17 osztállyal /kb 500 tanuló/ megkezdődött a tanév. Tanáraink és diákjaink kapcsolata kezdettől egyéni színezetű volt. Minden tanárunk saját elgondolása és legjobb belátása szerint végezhette és végezte a munkáját.
1970-ben alakult ki a ma már hagyománnyá vált szokás, hogy a ballagáson két jól megtermett végzős viszi a harangot, és a legfiatalabb tanulók közül a legkisebb kongatja a harangot. A ballagó láda is ekkor szerepelt először felelevenítve ezzel egy régi ipari hagyományt. Egyes céheknél szokás volt, hogy az inasból legénnyé avatott iparos emlékül egy szöget vert az egyik gerendába, vagy a céhládába. Végzős diákjaink is egy emlékszöget vernek ballagáskor a ballagó ládába. A hagyomány azt is megkövetelte, hogy a mesterré váló iparos köteles volt a céh tagjai részére egy lakomát adni. Ennek a mi ballagási ünnepélyünkön megjelenő változata az, hogy a végzősök egy saját aláírású névsort dobnak a ládába. Ilyen és hasonló apróságnak tűnő ötletekből alakult ki több, igen szép hagyományunk.
1982 szeptemberében egyesítették az iskolát. A profilváltás, a korábban önállóan működő két iskola összevonása és a technikusképzés beindítása jelentős változásokat hozott. Az egyesítés következtében igencsak megnőtt a 3. sz. Ipari Szakközépiskola tanulóinak száma. 1981-ben és 82-ben új szakok indultak. Az 1984/85-ös évfolyamnak azonban meg kellett küzdenie egy apró problémával. Az oktatás ugyanis a Latabár Endre utcai főépületén kívül még nyolc, egymástól távol lévő helyen folyt. Ezt a tanárnak és diáknak is egyaránt kedvezőtlen állapotot sikerült később megszüntetni. Más színeken is folyt a küzdelem annak érdekében, hogy a jellegtelen "3-as" szám helyett iskolánk felvegye Kós Károly, a nagy erdélyi �életépítőnek� a nevét. /annak idején a volt Építőipari Szakközépiskolában is felmerült a gondolat, hogy öt válasszuk névadónknak/ Iskolánk nevelőtestülete és ifjúsága 1985-ben végleges határozatot hoztak. 1987.december 10-én végre hivatalosan s felvettük új nevünket. 1989 szeptemberében vasútépítési, útépítési , magasépítési,1991 szeptemberében pedig vízgazdálkodási és épületgépészeti szakon az ötödik évfolyamon megindult a technikusképzés. A vízépítési tagozat beindulásával párhuzamosan alakult ki és fejlődött a Sajó-parti tantelep. Ez a vízépítő tagozat mellett az útépítő tagozaton tanulók gyakorlati oktatására is jó leehetőséget biztosított.
Mindezek alapján mégis nehezen ragadható ki az eltelt idő lényege. Másra emlékszik az örök lógós, vagy a naponta vért izzadó diák. A tanárok emlékeiben is másként alakult iskolánk története.