Weboldal készítés, Google optimalizálás, SEO
/

E-mail:

Jelszó:

Az iskoláról

Elérhetősége:
Kőrösi Cs. út 28-34.
Tel:
(06 1) 262-3599
Története:
A Budapest Kőbányai Önkormányzat Szent László Gimnázium nappali tagozatán évente mintegy 850 tanuló folytatja tanulmányait, öt párhuzamos osztályban. Az 1915-ben, Lechner Ödön tervei alapján épült iskola működtetésére, felújítására a Kőbányai Önkormányzat rendkívül sokat fordított a kilencvenes években. 1997-ben befejeződött a gimnázium épületének rekonstrukciója, melynek eredményeképpen az intézmény az egyik legjobb adottságú fővárosi középiskola lett.

A Szent László Gimnázium pedagógiai programja és elért eredményei alapján az Oktatási Minisztérium pályázatán elnyerte a Tehetséggondozó középiskola címet.

Helyi tantervünk szerint az alábbi képzési programokat indítjuk a 2009/2010. tanévben. (A képzés megnevezése után zárójelben a képzés kódja.)

Öt éves képzés

10 - Magyar-olasz két tanítási nyelvű

Nyelvi előkészítő osztállyal

50 - Emelt szintű természettudományi (biológia, kémia, környezetvédelem)

61 - Emelt szintű informatika (fél osztály)

62 - Tömegkommunikáció mozgóképkultúra (fél osztály)

Négy éves képzés

20 - Speciális angol csoport

31 - Emelt szintű matematika és angol nyelvi csoport

32 - Emelt szintű angol csoport

41 - Emelt szintű rajz és vizuális kultúra csoport

42 - Emelt szintű német nyelvi csoport

A választott szakon a speciális tantárgyak tanulása a képzés teljes időtartama alatt kötelező, és részben a választható órakeret felhasználásával teljesíthetőek az emelt szintű követelmények. Osztályaink mindegyikében, speciális jellegüktől függetlenül, igen fontos az anyanyelvi kultúra fejlesztése, a klasszikus műveltség alapjainak elsajátítása, az erkölcsi, esztétikai nevelés és a sport.

A gimnázium UNESCO-asszociált iskola, ezért is kap kiemelt hangsúlyt a nyelvoktatás, más népek kultúrájának, életének megismerése. Diákjaink angol, francia, japán, latin, lengyel, német, olasz, orosz és spanyol nyelvet tanulhatnak. Az első nyelvet az osztály kiválasztásával dönti el minden tanuló. Második idegen nyelvként megjelölhetnek kettőt az iskolában tanulható nyelvek közül, és az iskola dönti el, hogy melyik csoportba kerülnek majd. A nyelvi előkészítő évfolyamos képzéseknél a 9. osztályban kezdődik a második idegen nyelv tanulása, a többi osztályban pedig a 10. osztályban. A második idegen nyelvet heti 4 órában tanulja mindenki.

A nyelvi előkészítő évfolyammal bővített osztályokban az első idegen nyelv az angol (kezdő vagy haladó). Akik az általános iskolában németet tanultak, azok elkezdik az angol nyelvet (heti 8 órában), és folytathatják a német nyelv tanulását (heti 4 órában), haladó szinten.

Az elmúlt években dán, francia, lengyel, német, olasz, osztrák, belga iskolákkal szerveztünk diákcseréket, valamint Angliában, Franciaországban, Spanyolországban, Kárpátalján és Erdélyben jártak diákjaink a gimnázium szervezésében.

Elsősorban felsőfokú továbbtanulásra készítjük fel tanítványainkat, de érettségi utáni munkába állásukat, illetve szakirányú továbbtanulásukat segíti elő az informatika és a tömegkommunikáció szak, valamint a természettudományi osztályban a környezetvédelem alapjainak megismerése.

Az érettségit megelőző két évben - a tagozatos tantárgyon kívül - egy további tantárgyat emelt szinten választhatnak. Ez elősegíti a felkészülést a továbbtanulásra, illetve az emelt szintű érettségi letételére.

1993-ban a gimnázium egy 1000 m2-es tornacsarnokkal gazdagodott, mely az iskola felújított sportpályáival, tornatermével együtt kiemelkedően jó feltételeket teremt a sportoláshoz.

Balatonszepezden a gimnázium diákszervezetének saját tábora van, ahol nyaranta 3-400 diákunk vesz részt táborozáson. A tábor a szülői közösség, a diákok, tanárok több éves áldozatos munkájának eredményeként jött létre és működik.

A gimnázium volt diákjainak, az "öregdiákoknak" nagyon aktív szervezete segíti a mai iskola működését, a hagyományok ápolását. Az 1939-ben érettségizett VIII.b osztály tagjai által életre hívott alapítvány, az "Összefogás a Szent László Gimnáziumért" alapítvány sokat tesz az oktatás feltételeinek javításáért.

Az alapítvány félévente tanulmányi ösztöndíjban részesíti a kitűnő és jeles tanulókat. Az alapítványhoz lehet csatlakozni, illetve az iskola szívesen fogad minden támogatást. Az alapítvány számlaszáma: