Weboldal készítés, Google optimalizálás, SEO
/

E-mail:

Jelszó:

Kandó Kálmán Műszaki Szakközépiskola

(Kecskemét) Csatlakozom

Az iskoláról

Cím: Bethlen krt. 63.
Telefon: 76/481-622, 76/485-946
Fax: 76/485-971
Történet: skolánk első fontos dátuma 1968. augusztus 1. Ekkor vált ugyanis ki - a Munkaügyi Minisztérium rendeletére - a 607-es számú Szakmunkásképző Iskolából. Az önálló oktatási és gazdasági tevékenységet 1969. január 1-től, mint 623. számú Ipari Szakmunkásképző kezdte meg. Ekkor még négy szakmacsoport: az elektromos, fémes, fás, valamint a szolgáltató (ezen belül a fodrász és a szabó) közül választhattak diákjaink, akik már az induláskor 1100-an voltak. A tantestület akkor még "mindössze" 40 fős volt (ma ennek közel háromszorosa), de igyekezett hagyományt teremteni, színvonalas nevelő/oktató munkát végezni. Kezdetben meglehetősen mostoha körülmények között folyt az oktatás a két, egymástól távol eső helyen kialakított tantermekben. Gyökeres változást az 1976. októberében átadott új iskolaépület hozott, amit Novák Ferenc tervezett, és aminek munkálataiban az iskola akkori tanulói is segédkeztek. Átadáskor az épület igen modernnek számított, már a tervezés fázisában kikérték a későbbi használók, a tanárok és a diákok véleményét.

1980-tól folyik szakközépiskolai képzés iskolánkban, ekkor indult el az első elektroműszerész osztály. Ez bővült azután 1985-ben a számítástechnikai műszerész valamint épületvillamossági műszerész osztállyal. Ekkora készült el az iskola első saját számítástechnikai tanműhelye, melynek felszereltsége kiemelkedő volt.

1989-től a Magyar Posta kérésére indult meg a postaforgalmi szakközépiskolai oktatás, mellyel négyre emelkedett a szakközépiskolai párhuzamos osztályok száma.

1993-ban üde színfolttal gazdagodott iskolánk, ekkor kezdte meg a működést a képző- és iparművészeti tagozat, ahol a szobrász, festő, grafikus, keramikus és animációs filmkészítő szakok közül választhattak a diákok. Tanulóink rövid idő alatt országos sikereket értek el, hozzájárulva iskolánk hírnevének öregbítéséhez.

1995-ben, a faipari valamint a ruhaipari szakközépiskolai osztályok beindításával alakult ki a jelenlegi profil, így jelenleg hét párhuzamos osztályban folyik középiskolai képzés.

A rendszeváltás után a vállalatok sorra szüntették meg az általuk működtetett tanműhelyeket, így a szakképzés gyakorlati oktatása veszélybe került. Iskolánknak még 1991-ben sikerült öt tanműhelyt kialakítania az iskola területén, majd ez kiegészült a várostól 1993-ban kapott, volt DUTÉP üzemcsarnokkal. Mára elmondhatjuk, az összes diákunk számára biztosítjuk a szakmai gyakorlati helyet, és a megfelelő technikai felszereltséget.