Weboldal készítés, Google optimalizálás, SEO
Régi osztálytársait keresi? Tekintse meg Osztálytárs keresőnket!

6 megdöbbentő dolog, amit minden gazdinka tudni kell feltétlen.

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság. Vannak akik szerint a kutyák egyszerűen azért szoktak az emberek társaságába, mert egyfajta szemételtakarító-brigádként követték a vándorló kutyák. Akárhogyis, hiába élünk együtt már sok ideje,  mindig kiderül, hogy még sem ismerjük őket igazán. Ezért összegyűjtöttünk pár megdöbbentő tényt a tudományos irodalmából illetve a Korom Gábor vezette kutyaiskola lánc gyakorlati tapasztalataiból.

1. A kutya figyel minket

Sok dologban a kutya jobban hasonlít az emberhez, mint akár a csimpánzok. Egy híres példa erre az ELTE etológiai tanszékén végzett kísérlet, amelyben azt tapasztalták: a kutya érti – talán egyedül az állatvilágban azt, ha az ember rámutat valamire. Külön kiképzés nélkül is odamegy például három letakart vödör közül ahhoz, amelyre a gazdi mutat, ha meg kell keresnie az elrejtett kaját.

A kutya olvas bennünk. Na jó, nem túl árnyaltan, de azért mégiscsak. Egy kísérletből kiderült, hogy ha a gazdi csukott szemmel ül, a kutya tudja, hogy rajtakapás nélkül csinálhat olyat, amit a nyitott szemű gazdinál nem szabad, például ellophatja az ételt az asztalról. Tehát van egy vélekedése arról, mi mit látunk.

Egy másik kísérlet arra mutatott rá, hogy a kutyák módszeresen arcunk jobb felét nézik, még fényképeken is. Jellemzően ezen az oldalon jobban mutatjuk az érzéseinket.

2.Az ölelés kellemetlen
A kutyák nem szeretik, ha átölelik őket. A nyakszirt egy érzékeny pont a kutya számára, és annak az érintése, nyomása fenyegető, domináló viselkedés, ha egy másik kutya csinálja. Ha pedig mi öleljük úgy át, hogy ott a kezünk, akkor könnyen lehet, hogy a kutyánk csak elviseli tőlünk az ölelést, de nem élvezi. Ha azt az élményt szeretnénk átadni neki, amit nekünk jelent egy ölelés, akkor inkább hagyjuk, hogy a lábunknak dőljön, és lassú, hosszú mozdulatokkal simogassuk.

3.A testünkkel szóljunk

A kutyák alapvetően testbeszéddel kommunikálnak, méghozzá szempillantások alatt. Nekik a mi beszédünk csak hangos légzés, amiből elég nehéz kiszűrniük a tartalmas részeket (labda, megyünk, ül, stb.), mert igazság szerint fizikailag nem is mindig ugyanaz a frekvenciamintája ugyanannak a szónak.

Ha kommunikálni szeretnénk valamit, könnyebb megérteniük, ha a testünkkel fejezzük ki. Például jobban le tudjuk szidni a kutyánkat, ha a testünkkel eljátsszuk azt, hogy „Olyan dühös vagyok, hogy mindjárt széttéplek”, mint ha üvöltözünk az utcán.

A csapkodás, amit a mancsukkal csinálnak játék közben egy kutató szerint például azt a célt szolgálja, hogy idézőjelbe tegye a játék közbeni agressziót. Szerinte nagyjából annyit jelent „Most csak játékból csinálom ezt a dolgot, ne haragudj meg érte!”.Ha azt szeretnénk, hogy a kutya menjen odébb, toljuk ki a saját személyes terünkkel, vagy kedvesen lökdössük el.

4. Nem lehet tudni hogy mikor lesz baj másik kutyával
Nézni kell a szemben jövő kutyát és jó eséllyel be tudjuk lőni, hogy lehet-e belőle baj. A legegyszerűbb, ha a saját kutyánkra nézünk, és megnézzük, mennyire feszült. Ő jobban meg fogja tudni ítélni a másik kutya testbeszédét.

Amúgy már a közeledéssel is jelzik, hogy hova sorolják be magukat: egy magabiztos, nyitott kutya fent lévő farokkal, de nem merev mozdulatokkal, lassan közeledik egy másik kutya felé.

Egy csatára kész, hódítani és leigázni vágyó kutya úgy hordja a farkát, mint ha az egy harci lobogó lenne. Mindent megtesz,
hogy erőt és agressziót sugározzon. Nem feltétlenül kezdeményez verekedést, de ha kell, hát ő aztán nem hátrál meg!

Egy bizonytalan kutya még akár a gazdi mögé is menekül, ha a másik kutya túl hirtelen mozdulatokkal közeledik. Farkát leengedi, behúzza. Ha sarokba szorítják, megpróbálhatja kimarni magát belőle.

5.Konfliktuskerülők

A normálisan felnőtt (kutyákkal, emberrel gyakran szabadon játszó) kutyák zöme valójában mindent megtesz, hogy ne kelljen konfliktusba kerülnie egy másik kutyával. Ha bizonytalan abban, hogy a másik kutya nem fog-e nekiugrani, akkor belassít, hagy a másiknak időt, hogy megszokja, felmérje az erőviszonyokat. Ha közelebb kerülnek, akkor nem viselkedik tolakodóan, kötözködően. (Kötözködés például az, ha ráugrál a kisebb kutya a nagyobb kutya nyakszirtjére.)

Ha kellemetlen a helyzet, odébbmegy. Ha ez nem elég, akkor figyelmeztetően mordul egyet. Ha ez sem elég, akkor odakap, a levegőbe harapva. Ez kábé annak felel meg, mint amikor a filmhős az égre lő egyet a pisztolyával. Ha ez is kevés, akkor esetleg harap is egyet, de általában nem akkorát, hogy ki is lyukassza a másikat.

És csak legvégső esetben indul el a harc, amit – addig, amíg nem vadulnak be – általában azonnal abbahagynak, amint arcvesztés nélkül vissza tudnak vonulni. Például, ha a gazdi is nagy nehezen észreveszi, hogy feszült a helyzet, és kihívja belőle. (A pórázzal rángatás csak növeli a drámaiságot a kutya szemében.)

6.Jobb mancs, bal mancs

Ahogy az emberek közt van jobbkezes és balkezes, a focisták közt jobblábas és ballábas, a kutyák közt is van balmancsos és jobbmancsos.

forrás:http://24.hu/

Figyelem!

Ha később szeretne ismét eljutni erre az oldalra,
akkor kattintson a lentebb látható 
Megosztás gombra! (zöld gomb alatt)

Ekkor az Ön Facebook adatlapján is látszódni 
fog az alábbi kép, amire kattintva ismét eljut 
erre az oldalra, ha vásárolni, szolgáltatást 
megrendelni vagy érdeklődni szeretne.

Forrás: https://kisallateledel.109.hu

Termékeink

Ezeket olvastad már?

Óravásárlás előtti jótanácsok

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Műszakira való felkészítés

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Hőszigetelő, hőszigetelés Szolnok Kecskemét Budapest Pécs Győr Szeged Debrecen Veszprém

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

A szép sövény titka...........

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Ha el akarja kerülni, hogy a LAKÁSFELÚJÍTÁSA, akár évekig is elhúzódjon...

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Horgász verseny 2016 04 09

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Sorsfordító könyvek

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Ingatlanügynökség

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Dr. Vidéki László ügyvéd

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Ha egészséges, jól termő növényeket szeretne a kertjében, akkor...

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Lada motoralkatrészek

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Pihenjen Hévízen!

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Tudja hogy mi az órák ellensége?

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Gerilla marketing: A kisvállalkozók leghatékonyabb "fegyvere"

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Tudja-e, hogy honnan származik a DÍSZMAGYAR, amely nemzeti öntödatunk egyik jelképe?

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Akciós ajánlataink

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Opel Mokka Enjoy 1,9 TD

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Hogyan válasszunk örökzöldet?

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Bükkszék környéki látnivalók!

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Siófok szállás

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Műanyag nyílászáró, ajtó, ablak Szolnok - Gealplast

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Mielőtt kerékpárt vásárolsz, ezeket a szempontokat jó ha tudod!

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

FIGYELEM! Addig ne kezdjen bútora kárpitjának tisztításához, amíg ...

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Weboldallal nem rendelkezőknek

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Padlójelölő szalagok és padlójelölés

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Alföld Virág Kft.

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Megdöbbentő összefüggés a GYÜMÖLCSÖK SZÍNE és az Ön SZERVEI között...

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Panama Bútorbolt

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

A Lada történelmet írt...

Kutya évezredek óta az emberekkel él, azonban sokat nem tudni arról, miként is alakul ki ez a nagy barátság.

Ön is bosszankodott már azon...